A 16,5 millió vendégéjszaka ugyanakkor a bázis szintjének felel meg. Az összes vendég közül a külföldiek száma 2,7 millió, az általuk eltöltött vendégéjszakáké pedig 9,9 millió volt. A forgalom mintegy 70 százalékát lebonyolító szállodákban mindkét adat 2-3 százalékos növekedést takar. Októberben már érzékelni lehetett az USA elleni terrortámadások hatását az amerikai és távol-keleti turisták által leginkább kedvelt ötcsillagos szállók forgalmában, ami 37 százalékkal csökkent. Ugyanakkor 3 százalékkal több éjszakát töltöttek el uniós vendégek. Ezen belül azonban Németországból és Ausztriából csökkent a vendégforgalom.
A szállodákban 1,3 millió belföldi vendéget és 3,3 millió belföldi vendégéjszakát regisztráltak. Ez 2, illetve 4,5 százalékos csökkenést jelent a bázishoz képest. Október végéig a kereskedelmi szálláshelyek szállásdíjbevételeinek összege meghaladta a 75,5 milliárd forintot, ami folyó áron 3 százalékos éves növekedés. Az összeg 85 százaléka keletkezett a szállodákban. Az egy vendégéjszakára jutó szállásdíj külföldiek esetében hatezer, míg a belföldieknél 2500 forint volt. Az MNB előzetes fizetési mérlegadatai szerint a turizmusból 3,7 millió euró bevétel származott, ami folyó áron és aktuális árfolyamon számolva 19,1 százalékos növekedést jelent.
Az év első tíz hónapjában a kereskedelmi szálláshelyeket mintegy 5,3 millió vendég kereste fel, ami 1 százalékos növekedés az elmúlt év azonos időszakához képest. Munkatársunktól-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.