BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ötmilliárdos túlköltekezés

A büdzsének a tervezettnél többet kell az idén költenie a hatósági áras tömegközlekedés támogatására. Habár a túlköltekezés ténye már tavasszal nyilvánvaló volt a pénzügyi tárca szakemberei számára is, a költségvetés októberi módosításában mégsem szerepelt e tétel.

Az idén a költségvetésben tervezettnél 5-5,5 milliárd forinttal több kell a hatósági áras tömegközlekedés állami támogatásának kifizetésére, tudtuk meg. A Pénzügyminisztérium (PM) lapunk kérdésére már májusban elismerte, hogy minden bizonnyal túllépik a büdzsét. Akkor 4-5 milliárd közé tette a tárca a túlköltekezés mértékét a "felülről nyitott", azaz a költségvetés módosítása nélkül is túlkölthető előirányzaton (VG, 2001. május 30.,). Az idei költségvetés októberi módosításában ugyanakkor nem szerepel az eredetileg 85 milliárd forintra beállított előirányzat korrekciója.

A kiadások túlcsordulásában szerepet játszott, hogy a személyszállítási szolgáltatások díjemelései egyes területeken (távolsági autóbusz-közlekedés, helyi tömegközlekedés) meghaladták a 6 százalékos mértéket - áll a PM jelentésében. Ám nem csak az árak emelkedése okolható a fogyasztóiár-kiegészítések elszaladásáért.
A számítottnál ugyanis gyorsabban nőtt a kedvezményes jegyek, bérletek vásárlásának mértéke is. A távolsági személyszállításban a szállított utasok száma közel 4, az utaskilométer-teljesítmény 5 százalékkal bővült. A vasút kapacitáskihasználtsága az előző évekéhez képest nagymértékben javult, 4 százalékos növekedést mutatott az utaskilométer-mutató. Emellett a fővárosi tömegközlekedésben is jelentős a volumennövekedés: a BKV novemberben már a MÁV-éval megközelítőleg azonos összegű fogyasztóiár-kiegészítést hívott le. Az árkiegészítések döntő részét, mintegy 98,7 százalékát a Magyar Államvasutak, a Volán-vállalatok és a helyi tömegközlekedésért felelős budapesti, miskolci, debreceni, szegedi közlekedési vállalatok, valamint a Pécsi Tömegközlekedési Rt. használta fel.

Fogyasztóiár-kiegészítés címén már januárban is a szokásost meghaladó kiadással indított a költségvetés. Akkor az APEH számítástechnikai rendszerének gyorsabb átállása következtében a társaságok az elmúlt évekhez mérve hamarabb tudták érvényesíteni a gyakorított támogatáslehívást. Május végére 9,5 százalékkal nőtt a tömegközlekedést lebonyolító szolgáltató társaságok felé a kifizetések volumene az előző év azonos időszakával összevetve. Annak ellenére is, hogy májusban még az előző évinél is szerényebb volt a lehívások mértéke, amit egyébként a Pénzügyminisztérium a csoportos utazások teljesítményének csökkenésével magyarázott (május tipikusan az iskolai kirándulások hónapja). A legtöbb támogatást (8,8 milliárdot) novemberben utalta át a költségvetés. Ennek az a magyarázata, hogy a téli hónapokban általában megugrik a tömegközlekedés, illetve a kedvezményes bérletek iránti igény.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.