BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Teljes káosz Argentínában

Lemondott az argentin kormány az országon egyre jobban eluralkodó fosztogatások és tüntetések közepette. Az államfő még csak a gazdasági miniszter távozásához járult hozzá, az ellenzék viszont már azt követeli, hogy ő maga is vegye a kalapját.

A 15 milliárd dollárnyi tartalékok miatt a fizetésképtelenség - elvben - még elhúzható januárig, az eddigi valutáris rendszer számára azonban elkerülhetetlenül közeledik a vég. Devalválás, fizetésmegadás, tőkeforgalmi és átválthatósági korlátozások, devizabetétek kisajátítása és hasonló lépések sorozata szerepel abban az eszköztárban, amely az argentin kormány számára alkalmazhatónak látszik, ha továbbra is elzárkózik a gazdaság teljes dollárosításától.

A lapzártánkig 16 áldozatot követelő, súlyos zavargások miatt még tartózkodóbbá válnak a külföldi hitelezők, akiket az is óvatosságra késztet, hogy az argentin devizaadósságot immár a névérték 26 százalékán veszik, ami 5 ponttal alacsonyabb, mint a rendbontások előtti napon. Az Economist által közölt becslés szerint a második fél évben a gazdaság 11 százalékos - éves rátára számított - ütemben zsugorodik, a munkanélküliség pedig az év végére eléri a 20 százalékot. Egy erősödő negatív növekedési spirál lehetőségét sejteti, hogy a költségvetési kiadások egyötödének lefaragása - ami a végső lökést adta a tüntetésekhez és a fosztogatásokhoz - várhatóan további 3,8 százalékos évi adóbevétel-kiesést indukál. A Retuers szerint naponta 2000 fő süllyed a szegénységi szint alá.

Az IMF ebben a helyzetben váratlanul felajánlotta segítségét az új kormányzatnak egy fenntartható fiskális és "valutáris" politika ellenében. A valutaalap vezérigazgatója néhány hete még szigorú hangú levélben ajánlott az argentin elnöknek drasztikus lépéseket, közöttük a dollár bevezetését.

Az elnök számára a dollárosításon kívül az egyetlen mozgásirányt mégis az jelenthetné, ha az eddigi kormány helyébe lépő új gárdától a lakosság elfogadná a megszorításokat, és az eddigieknél jóval alacsonyabb szintű jövedelmek és állami juttatások mellett elindulhatna valamiféle konszolidáció. Kérdés azonban, hogy a harmincnapos rendkívüli állapot, illetve a január 20-án előterjeszteni kívánt külföldi adósságcsere-program biztosít-e ehhez megfelelő hátteret. A belföldi hitelezőkre kényszerített 7 százalékos kamat után Buenos Aires állítólag 4 százalékban szeretné maximálni az adósságcsere után a külföldi kötvénytulajdonosoknak kínált hozamokat.

A belföldi frontok mentén való előrehaladás lehetőségét mutatja, hogy Fernando de la Rúa elnök tegnap találkozott az ellenzéki peronisták által ellenőrzött tartományok vezetőivel, akik eddig rendre elzárkóztak a szanáláshoz szükséges áldozatok meghozatalától. A szintén a peronisták által uralt törvényhozás hozzáállása is megváltozhat, miután teljesült a küldöttek azon követelése, hogy a költségvetésnek nyújtandó támogatásuk feltételeként mondjon le a gazdasági miniszter, Domingo Cavallo. Pártközi összefogás lehetőségét sejteti, hogy De la Rúa találkozott elődjével, a peronista Carlos Menemmel, jóllehet ezt a tanácskozást az Economist a dollárosítás nyitólépésének minősítette.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.