BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb francia eurósztrájk

Franciaországot káosz fenyegeti az euró bevezetésekor, miután a bankok után a postai dolgozók is sztrájkot hirdettek január 2-ára. A banki szolgáltatásokat is nyújtó, így az euró szétosztásában is részt vevő posta alkalmazottai a pénzváltás elégtelen biztonsági körülményeire panaszkodnak - írja a BBC.

Az eurózóna hatóságai már ma is komoly nehézségekkel szembesülnek a közös pénz kiszállítása kapcsán: az Europol a bankjegyek és érmék gyártásának megkezdése óta 27 incidensről szerzett tudomást, amelyek során összesen ötmillió eurót loptak vagy raboltak el. A legnagyobb értékű lopás még szeptember elején történt Németországban, ahol egy pénzszállító autóból 300 ezer német márka mellett 1,2 millió euró tűnt el. A rendőrök a kisebb értékű rablások esetében arra gyanakodnak, hogy ezek célja a hamisításokhoz szükséges minták megszerzése. Az Europol arról tájékoztatta a Financial Timest, hogy értesülései szerint pénzhamisítók a Balkánon, elsősorban Koszovóban és Macedóniában máris készen állnak a hamisítás megkezdésére.

A lopás és hamisítás elleni védelem érdekében a holland Philips és a német Infineon mérnökei azon dolgoznak, hogy a nagyobb címletű euróbankjegyekbe apró rádióadókat építsenek. Ezek képesek lennének jelezni a pénztárosoknak, ha valaki hamis vagy lopott pénzzel próbál fizetni.

Az európai jegybankok mindamellett komoly nyereségre is számíthatnak a pénzcsere révén. Becslések szerint ugyanis a 15 milliárd eurót is elérheti a megszűnő nemzeti valutáknak az az összege, amelyet nem váltanak majd át euróra - ez jóval több, mint az euróbankók kinyomtatásának költsége.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.