A jobb- és a baloldal versenyfutásában döntetlenhez közeli állapotokat mérő, illetve az ezzel szemben a Fidesz-MDF lista szignifikáns előnyét prognosztizáló közvélemény-kutató intézetek mindegyike egyformán látja azt, hogy az elmúlt hónapok legfontosabb változásaként az összefogott kormánypártok győzelmét mind több megkérdezett valószínűsíti. A decemberi pártpreferencia-mérések közzétételekor mind a négy cég utalt erre a fejleményre. A Szonda-Ipsos - amely az elmúlt három hónapban abszolút döntetlent mért - magyarázatában leszögezi: az idén alapvetően nem a pártok támogatottsága, hanem feltételezett erejük változott meg. Míg ugyanis 2001 elején a megkérdezettek 40 százaléka az MSZP győzelmére számított, s mindössze 18 százalékuk tartotta esélyesnek a Fideszt, egy "most vasárnapi" parlamenti választás esetén a Fidesz elsőségét 40, az MSZP-ét 29 százalék feltételezné. Hasonló következtetésre jut a Medián is: az intézet szerint a Fidesz-MDF-re "tippelők" aránya október és november között 34-ről 37 százalékra emelkedett, majd decemberre további öt százalékkal nőtt. Ahogyan a "normál" pártpreferenciáknál, e téren is a Tárki-Századvég méri a legnagyobb különbséget: ennél az intézetnél nem nyílt tovább az olló novemberhez képest, a Fidesz-MDF-be vetett "hit" 22 százalékkal mégis felülmúlja az MSZP-ét.
A Medián és a Szonda-Ipsos által megkérdezett választani tudó biztos szavazók ugyanakkor hajszálra annyian szavaznának az MSZP-re, mint a Fidesz-MDF-re. Más kérdés, hogy a teljes népesség körében előbbi három-, utóbbi pedig kétszázalékos "koalíciós" előnyt mért decemberben. A Gallupnál és a Tárki-Századvégnél ellenben - miként novemberben, úgy decemberben is - egyértelműen vezet a kormánypárti duó. E tekintetben a Gallupnál valamelyest csökkent a különbség, a Tárki-Századvég viszont több mint tíz-, az összes megkérdezett esetén hétszázalékos előnyt mért.
Több intézet méréseiből is levonható az a következtetés, hogy a két nagy mellett legfeljebb az SZDSZ-nek - mind a négy cégnél elérték az öt százalékot - és a MIÉP-nek van reménye bekerülni a parlamentbe. A Centrum pártra csak a Medián kérdezett rá, s mindjárt két százalékot mért. Az FKGP és a Munkáspárt egyik intézetnél sem közelíti meg az ötszázalékos parlamenti küszöböt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.