BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Vegyépszer visszavonatná Keller kijelentéseit

A Vegyépszer Rt. két vezetője levélben szólította fel Keller László országgyűlési képviselőt, tegyen közzé olyan nyilatkozatot, amelyben elismeri, hogy a Vegyépszer tevékenységét bíráló sajtóbeli kijelentései valótlannak bizonyultak és azokat visszavonja.

A több érintett lapnak, így a Világgazdaságnak is megküldött levélben a társaság vezetői leszögezik: Keller állításai alkalmasak arra, hogy a Vegyépszerről a közvéleményben olyan kép alakuljon ki, amely egyrészt az általa végzett munka rossz minőségét, ahhoz való hozzá nem értését sugallja, másrészt arra enged következtetni, hogy a cég valamilyen korrupciós botrány résztvevője.
Ugyancsak kifogásolja a társaság levele, hogy a képviselő a cég ellen büntetőfeljelentést tett az M3-as autópálya építésével kapcsolatban. A levél emlékeztet arra, hogy a nyomozást a hatóság a szükséges vizsgálatok elvégzését követően jogerősen megtagadta, mert nem találták a bűncselekmény elkövetésének még az alapos gyanúját sem. Keller László laptársunk szombati számában közölte: nincs olyan kijelentése, amit vissza kellene vonnia. Sérelmezte ugyanakkor, hogy a sajtó megkapta a Vegyépszer levelét, ő viszont nem. Részletes választ csak akkor tud adni, ha áttanulmányozta annak tartalmát.

A Vegyépszer Rt. két vezetője levélben szólította fel Keller László országgyűlési képviselőt, tegyen közzé olyan nyilatkozatot, amelyben elismeri, hogy a Vegyépszer tevékenységét bíráló sajtóbeli kijelentései valótlannak bizonyultak és azokat visszavonja. VG-Összefoglaló-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.