Adószakértők információja alapján a kormányzat több lehetséges megoldást is mérlegel, hogyan egyenlítse ki a bel- és a külföldi tulajdonú vállalkozások adóterhelése közötti különbséget az országnak a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) decemberben történt csatlakozása után - tudósított a Reuters. A legvalószínűbb variánsnak a külföldi vállalatok adókulcsának növelése és a belföldiek terheinek egyidejű csökkentése látszik. Az azonos elbánás mellett kardoskodó kínai cégek nyereségük után jelenleg 33 százalékos kulccsal adóznak. A kormányzat azonban nem csupán ezen vállalkozások sürgetését veszi figyelembe, hanem azért is mielőbb lépni kíván, mivel egyre több kínai cég visszaél az alacsonyabb adókulcs lehetőségével vegyes vállalatot alapítva, és beruházásait a külföldi partner befektetéseként feltüntetve, főleg Hongkong visszatérte óta. Hivatalos indoklás szerint a cégek által alkalmazott transzferárak gyakorlata is változtatásra ösztönzi a kormányt.
Az adókulcs változása azonban nem jelenti az adókedvezmények végét Kínában. A kabinet tartja magát a korábbi szerződésekben vállalt kötelezettségeihez, és újabb mentességeket is felkínál a tőkéjüket a milliárdos piacon befektető külföldieknek.
Kínának a nagyszabású állami beruházások fedezetéhez is szüksége van az adóbevételek növelésére, hogy ellenőrzés alatt tarthassa a lassan növekedésnek induló költségvetési deficitet, mely előzetes becslések szerint 2001-ben rekordmagasságba, 31,4 milliárd dollárra nőtt. Tavaly az ország adóbevételei 184 milliárd dollárt tettek ki, a társasági adó ötödét, 6,2 milliárdot fizettek a külföldi cégek. Kína a személyi jövedelemadó rendszerét is megreformálná, növelve az adóköteles minimumjövedelmet, és már 1999 óta fontolgatja a benzinadó bevezetését.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.