Az Európai Unió statisztikai hivatalának tegnapi jelentéséből kiderül: a negyedéves növekedési mutató nem változott az előzetes adatokhoz képest, ugyanakkor az éves bővülést jelző adat 0,1 százalékponttal meghaladja azokat. Az európai növekedés egyébként 2,5 éve a legalacsonyabb szintre süllyedt, jegyezte meg a Bloomberg.
Az Eurostat adatai szerint miközben ugyan lassult a háztartások fogyasztásának dinamikája, fennmaradt a növekedése, ami tizenkét havi szinten 1,8 százalékot tett ki. A harmadik negyedben stagnáltak a beruházások, ugyanakkor a kivitel 0,7, a behozatal pedig kétszer ilyen ütemben, 1,4 százalékkal csökkent a bázishoz képest, emelte ki a Reuters jelentése. Ország szerinti bontásban Finnország és Franciaország érte el a legdinamikusabb növekedést, miközben Németország az egyik leggyengébb teljesítményt produkálta a harmadik negyedévben produkált 0,1 százalékos GDP-zsugorodásával. Németország adja egyébként az eurózóna gazdaságának mintegy harmadát.
A 15 tagú Európai Unióban egyébként a harmadik negyedben 0,2 százalékkal bővült a gazdaság a második negyedévhez képest, a tizenkét havi növekedés 1,4 százalékos volt.
Az elmúlt napokban megjelent, az eurózónára vonatkozó adatok egyébként egyre többek szerint már arra utalnak, hogy a 12 tagú övezet gazdaságának jelentősen javultak a kilátásai. Az eurózóna kétségtelenül túl van a nehezén - fogalmazott Christian Noyer az Európai Központi Banktól (ECB) a francia Le Monde lapnak nyilatkozva.
Szavai egybevágnak az ECB elnöke, Wim Duisenberg múlt havi nyilatkozatával, mely szerint az év első felében megkezdődik a gazdaság élénkülése. Sharda Dean, a Merrill Lynch befektetési bank elemzője ugyanakkor az Eubusinessnek úgy fogalmazott, hogy az elmúlt hat hétben szinte minden eurózónás adat felülmúlta a várakozásokat (legutóbb az üzleti bizalmi index és a német ipari megrendelések), s úgy tűnik: az övezet túl van a fordulóponton.
Az elmúlt év harmadik negyedében gyakorlatilag stagnált az eurózóna gazdasága, hiszen csupán 0,1 százalékkal nőtt a második negyedévhez képest. A háztartások fogyasztása gyakorolta a húzóerőt, miközben az ipar már zsugorodott. A GDP 1,4 százalékkal haladta meg 2000. harmadik negyedévét - tette közzé a felülvizsgált adatokat az Eurostat. VG-ÖSSZEFOGLALÓ-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.