BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felderítették a terrorakciók finanszírozását

Eddig 325 ezer dollár útját tudták felderíteni a pénzügyi rendszerben az amerikai nyomozók abból a félmillióból, melyet a feltevések szerint a szeptember 11-i terrortámadások elkövetői az akció előkészítésére költöttek. Az átutalások fő kiindulópontja az Egyesült Arab Emírségek volt, de érkezett pénz pakisztáni és németországi szervezetektől is - közölte a Washington Post.

A pénz- és igazságügyi minisztérium, az FBI és más szövetségi hivatalok által folytatott nyomozás első szakaszának eredményei alapján a szakértők úgy vélik, az összeg fennmaradó része készpénz formájában jutott az Al-Kaida terrorszervezet tagjaihoz. A nagy teljesítményű számítógépeket és egy pénzügyi elemzői csapatot is alkalmazó nyomozók a gépeltérítők költésének tanulmányozása alapján a jövőben már az előkészítés szakaszában felismerhetik a tervezett merényleteket - írja a lap -, ebben a legnagyobb amerikai bankok is együttműködnek velük.

A nyomozók figyelmüket ezután az Egyesült Államokról az Al-Kaida pénzügyi fedőszerveként működő egyének és csoportosulások globális hálózatára fordítják, különös tekintettel a gépeltérítők családját esetleg segítő jótékonysági szervezetekre. A pénzek eredete egyelőre nem tisztázott, annyi azonban már ismert az amerikai hírszerzők előtt, hogy az Al-Kaida a hitelkártyacsalástól a gyémántcsempészeten át a mézkereskedelemig számos forrásból szerzi anyagi alapjait. A szeptemberi terrortámadások szervezettségére jellemző, hogy az egyik nyomozó szerint egyáltalán nem volt hozzá szükség amerikai anyagi eszközökre, a pénz egésze egyetlen vagy csupán néhány tengeren túli forrásból érkezett. Ennek felelőse az amerikai ügyészek szerint Mustafa Ahmed al-Hawsawi, az Al-Kaida feltételezett pénzügyi irányítója lehetett, aki még a szeptemberi támadások előtt eltűnt Pakisztánban.

A terrorizmus elleni együttműködést a külföldi vállalkozásoktól is elváró törvény elfogadását követően a Bush-adminisztráció szakértői csoportokat küldött Szaúd-Arábiába és az Egyesült Arab Emírségekbe, hogy a terroristák számára kevésbé átjárhatóvá tegyék ezen országok pénzügyi rendszerét. Az Egyesült Államok szeptember 11. óta több mint 150 magánszemély és szervezet 33 millió dolláros vagyonát zárolta, 142 együttműködő ország pedig bankszámlákon hasonló nagyságú összeget fagyasztott be.

Eddig 325 ezer dollár útját tudták felderíteni a pénzügyi rendszerben az amerikai nyomozók abból a félmillióból, melyet a feltevések szerint a szeptember 11-i terrortámadások elkövetői az akció előkészítésére költöttek. Az átutalások fő kiindulópontja az Egyesült Arab Emírségek volt, de érkezett pénz pakisztáni és németországi szervezetektől is - közölte a Washington Post. VG-összefoglaló-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.