BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Harmincmilliárd forint a tét

Miután a gázközművagyonnal kapcsolatos önkormányzati követeléseket tavaly törvény szerint rendezték, a települések újabb harcba indulnak, mintegy 30 milliárd forintos villamosközmű-járandóságukért. A közreműködésükkel létrehozott vagyon fejében - az 1995-ben módosított önkormányzati törvénynek megfelelően - az állami tulajdonú áramszolgáltató-részvények negyede illeti meg az érintetteket. Ám azok 25 helyett csak 12,5 százalékot kaptak meg. Hamarosan megkezdődnek az első próbaperek.

A becslések szerint összesen 30 milliárd forint értékű az a villamosközmű-vagyon, amelyért tavasszal megkezdődnek az első próbaperek. A tét: még egyszer annyi részvény kiadása, mint amennyit korábban jussként átvehettek az érintett önkormányzatok. Márciusban Bihartorda lép a bíróság elé, 269 darab 10 ezer forint névértékű részvényért a Titásszal szemben. Áprilisban Tiszacsermely keresetét tárgyalják: a község 174 - szintén 10 ezer forint névértékű - értékpapírt követel az Émásztól.

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségét (TÖOSZ) 1290 helység bízta meg azzal, hogy a villamosközmű-vagyon ügyében képviselje érdekeit. A TÖOSZ - a kockázatcsökkentés végett - az öt áramszolgáltató területéről önként jelentkező kisközségek közül választott ki egyet-egyet a próbaperekre. A jogviták ezért kis értékűek, összességükben nem haladják meg a 6,5 millió forintot. A későbbiekben tárgyalják a Szentkozmadombja és a Dédász, a Derekegyház és a Démász, valamint a Fertőboz és az Édász közti jogvitát, amelyekben az önkormányzatok 34, 75, illetve 92 darab 10 ezer forint névértékű részvényt igényelnek. Azzal érvelnek, hogy a közreműködésükkel létrehozott létesítmények fejében - az 1995-ben módosított önkormányzati törvénynek megfelelően - az állami villamosközmű-vagyonból 25 százalékos részesedés jár számukra, ám annak csak a felét kapták meg az ÁPV Rt.-től.

Mint arról a Világgazdaság beszámolt: korábban - a próbaperektől függetlenül - született már egy jogerős ítélet a villamosközmű-juss kapcsán. Tavaly februárban a Legfelsőbb Bíróság elutasította Budaörs 61 millió forintos követelését, mondván: az önkormányzatot csak az üzemeltető gazdasági társaság ÁPV Rt.-nél kezelt részvényeinek 25 százaléka illeti meg. Az átadási kötelezettség az áramszolgáltatók átalakításakor a Magyar Villamos Művek (MVM) Rt. birtokába került 50 százalékos részvénycsomagra nem vonatkozik, mivel az az MVM társasági tulajdona - döntött az igazságszolgáltató fórum. Az ügy felülvizsgálata során abban kell majd a Legfelsőbb Bíróságnak állást foglalnia, hogy vajon mennyiben különbözik az állami tulajdonú privatizációs társaság az ugyancsak állami tulajdonú MVM Rt.-től.

Egy esetleges kedvezőtlen döntés azonban remélhetőleg nem befolyásolja a próbapereket - vélekedett Dantesz Péter ügyvéd, a TÖOSZ jogi képviselője. Ugyanis más jogalapról indulnak, mint a budaörsi ügyben: egy 1994-es kormányhatározat előírta, hogy az MVM Rt.-nél kezelt részvényeket az ÁPV Rt.-nek vissza kell vennie. Ezt végrehajtották. Az önkormányzati járandóság kiadásakor tehát a teljes részvénycsomag a privatizációs társaság birtokában volt, 25 helyett mégis csupán 12,5 százalékot kaptak a jogosultak.

Kende Katalin

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.