BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jövőre gyorsabb lengyel növekedés

Jövőre 3, 2004-re 5 százalékosra gyorsulhatna az idén mindössze 1 százalékosra várt GDP-növekedési ütem a lengyel kormány most készülő gazdasági csomagja szerint - idézte a Reuters Marek Belka pénzügyminisztert. Wieslaw Kaczmarek kincstárügyi miniszter túlélte a bizalmatlansági szavazást, és a kabinetnek a jegybankkal fennálló ellentétei is elsimulni látszanak, ám a megszorító intézkedések gyors ütemben erodálják a kormányzat népszerűségét.

A baloldali koalíció a hónap végéig akarja összeállítani a kabinet középtávú gazdasági programját. Egyelőre nem tudni részleteket arról, mennyiben járulna hozzá a növekedés gyorsításához, hogy enyhült a kormány és a központi bank közötti párbeszéd hangneme. Belka tájékoztatása szerint a jegybankkal folytatott konzultáció növelte az együttműködés esélyét, így nincs szükség a koalíciós partner Parasztpárt által javasolt módosításokra a jegybanktörvényben. A javaslat politikai küldöttekkel hígítaná a gazdasági lassulásért felelőssé tett monetáris politikai tanácsot, és az infláció mellett a munkanélküliség és a növekedés szemmel tartását is a jegybank feladatává tenné.

A növekedési pályára való visszatérés érdekében foganatosított állami kiadáscsökkentések már második hivatali hónapjában jelentősen mérsékelték a koalíció népszerűségét a CBOS közvélemény-kutató intézet felmérésének most közzétett eredményei szerint. A kormányzat támogatóinak aránya 9 százalékponttal csökkent, és az egy hónappal korábbi abszolút többséggel szemben már csak 39-38 arányban vallják, hogy a kormány munkája reményt ad a dolgok jobbra fordulására - írja a PNB hírszolgálat.

A parlamentben sem népszerű a kabinet, három hónap alatt az ellenzék második bizalmatlansági indítványa volt az, melyet Kaczmarek tegnap túlélt - igaz, meggyőző többséggel. Két ellenzéki párt az orosz viszonylatú energiakereskedelemben érdekelt csoport kiszolgálásával vádolta a minisztert, mivel menesztette a lengyel gázmonopólium vezetését, és megkérdőjelezte a Norvégiával kötött gázszállítási megállapodás gazdasági értelmét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.