A Fidesz országos választmánya (ov) január 19-én tartja az egyéni képviselőjelöltek személyéről és a párt területi listáiról dönteni illetékes tanácskozását. A párt választási "menetelését" hivatalosan elindító fórumot az előzetes tervek szerint számos rendezvény követheti majd: elképzelhető, hogy már január végén - akár az MDF-fel közösen - kampánynyitó nagygyűlést tartanak, s a lehetőségek között felmerül közös választmányi gyűlések megszervezése és az alapszervezeti elnökök országos tanácskozása is. A Fidesz rendezvényei ily módon időben "körbelőhetik" a szocialisták - hónapokkal korábban - január 26-ára meghirdetett, programadó és országos listát állító kongresszusát.
Az ugyanis már tény, hogy a Fidesz februárban kongresszuson hirdeti meg választási programját - tudta meg a Világgazdaság Kövér Lászlótól. Az ügyvezető alelnök-kampányfőnök lapunknak elmondta: egyelőre nem született döntés a rendezvény napirendjéről és pontos időpontjáról. A választási programról egyébként jelenleg annyit tudni, hogy a tavaly közreadott vitairathoz érkezett észrevételek alapján szakmai kabinetek dolgoznak a fejezetein, s a meghirdetendő dokumentumnak - ahogyan négy évvel ezelőtt is - lesz egy "közérthető", rövidített változata, valamint egy részletesebb verziója is.
A Fidesz területi választmányai az ov korábbi határozata értelmében ezekben a napokban sorra tartják tanácskozásaikat. E testületeknek január 16-ig kell eljuttatniuk a pártközpontba a területi listákról hozott döntéseikről készített jegyzőkönyveiket. A választmányok már korábban döntöttek az egyéni képviselőjelöltekről - néhány megyében nyilvánosságra is hozták döntéseiket -, így az ov 19-én jóváhagyhatja a 176 választókörzetben induló politikusokra és az összes megyére érvényes, komplett listákra vonatkozó előterjesztéseket egyaránt. Ezt megelőzően ugyanakkor még tanácskozik a párt választási egyeztető bizottsága (veb), amelynek az alapszabály szerint vétójoga van. Az általunk megkérdezett fideszes politikusok azonban nem számolnak meglepetésekkel a listák összeállítása kapcsán. A területi listáknak Kövér László közlése szerint teljeseknek kell lenniük, azaz 19-ére várhatóan tartalmazzák majd az azokra "delegált" hét MDF-est is.
A jelenlegi állás szerint 19-én még nem születik döntés a párt országos listájáról - mondta Kövér László. Hozzátette: ez még az "utolsó pillanatban" is változhat, mivel a névsor összeállítására vonatkozóan csupán az amúgy is tanácskozó vebnek kell javaslatot tennie az ov számára. Mint kérdésünkre Várhegyi Attila ov-elnök kifejtette, az országos lista helyeinek elosztásakor tekintettel kell lenni a Fidesz által különböző szervezetekkel kötött választási megállapodásokra. Előreláthatólag az országos lista összetétele tükrözheti leginkább a Fidesz színeiben versenybe szálló politikusok "sokféleségét". A névsorban ugyanis helyük lesz MDF-es, MKDSZ-es, kisgazda, Fidelitas- és Lungo Drom-politikusoknak is. Ezek után egyes vezető fideszesek presztízsszempontjai várhatóan háttérbe szorulnak. Ténynek tekinthető tehát, hogy hozzávetőleg mindössze a jelöltek kétharmada "tiszta" fideszes.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.