Bár a szezonális munkát végző vállalkozások leépítései miatt decemberben általában nő a munkanélküliség, a német szövetségi munkaügyi hivatal szerint az emelkedés mértéke jelentősebb volt annál, mint amely ezen tényező révén megmagyarázható lenne. Sok alkalmazottjuktól váltak meg ugyanis a bel- és külföldi recesszió által sújtott cégek is, a gyáripartól a pénzügyi szféráig. Míg a német termékek iránt élénk külföldi kereslet mutatkozik, a állástalanok számának folytatólagos növekedése várhatóan visszaveti az amúgy is gyenge hazai fogyasztást, a gazdasági bővülés további lasullását eredményezve. A német kormány az adatok fényében máris módosította az idei évi bővülésre vonatkozó előrejelzését, 1,25-ról 0,75 százalékra csökkentve azt - írja a Reuters.
Közgazdászok szerint a német munkanélküliség 9,8 százalékkal az év közepén tetőződik, elérve a 4,1 milliós számot. A harmadik negyedre várható némi javulás után igazi előrelépés csak a negyedik negyedben következhet be, ami azonban már késő lesz a választásokig a munkanélküliség 3,5 milliós szintre való csökkentését ígérő Schrödernek és az SPD-nek - figyelmeztet a BBC. A szociáldemokraták a közvélemény-kutatások eredményei szerint máris elvesztették előnyüket a kereszténydemokratákkal szemben; a két párt fej fej mellett halad.
A CDU - amely várhatóan a bajor miniszterelnökként jelentős gazdasági sikereket felmutató Edmund Stoibert jelöli kancellárnak - világossá tette, hogy kampányának középpontjába a gazdasági kérdéseket teszi. Aminek meg is lehet az eredménye, hiszen egy felmérés eredménye szerint a németek 55 százaléka sorolja a munkanélküliséget a legaggasztóbb problémák közé - jelenti a Bloomberg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.