BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Legalább az MTV ott lesz a vb-n

Közel egymilliárd forintos vételáron vásárolta meg a magyar Televízió Rt. szombaton - több mint kétéves tárgyalássorozat után - a 2002-es japán-koreai labdarúgó-világbajnokság közvetítési jogát - nyilatkozta a Világgazdaságnak Nyári Zsolt, az MTV sportosztályának megbízott főszerkesztője.

Az egyre emelkedő jogdíjak ugyanakkor a sportág közvetlen szereplőit is arra ösztönzik, hogy a jövőben közvetlenül jussanak hozzá ehhez a tetemes bevételi forráshoz: tizennégy európai országban az élcsapatok - köztük a Real Madrid és a Manchester United - vezetői érdekeik jobb érvényesítése céljából már a napokban kapcsolatba lépnek a londoni székhelyű Media Content marketingcsoporttal. A cél az, hogy a Bajnokok Ligájából származó - legutóbb összesen 602 millió amerikai dollár - televíziós bevétel a továbbiakban ne az Európai Labdarúgó-szövetséget (UEFA) illesse meg, hanem azzal maguk a klubok rendelkezzenek. Az 1998-as franciaországi világbajnokság 960 ezer svájci frankos közvetítési jogdíjához képest több mint ötszörös árat kért a Kirch Media a magyaroktól.

Igaz, ha azt vesszük, hogy az angol BBC és az ITV a négy évvel ezelőtti 55 millió angol fontos vételár helyett novemberben 150 milliót fizetett a jogokért, akkor ezen nincs is mit csodálkozni. Amíg azonban az angolok a 2006-os németországi labdarúgó-vb közvetítésére is opciós jogot nyertek az üzlettel, addig az M 1 csak a mostani labdarúgó-fieszta 64 mérkőzéséért fizette ki a sokszoros vételárat. Információink szerint egyébként korábban a Tv 2 is tárgyalt a Kirchhel, a Sport 1 televízió pedig még jelenleg is szándékozik az M 1-gyel közösen - a Borsodi Liga mérkőzéseinek a közszolgálati tv-vel való megosztott közvetítéséhez hasonlóan - beszállni a vb-meccsek sugárzásába. A Világgazdaság értesülései szerint a Sport 1 televízió már korábban megállapodott az MTV-vel, s amennyiben sikerül megegyezniük a Kirchhel, a Sport 1 megvásárol tőlük egy kisebb közvetítési csomagot.

A közvetítési jogok erőteljesebb kiaknázásáért lépnek fel Európa élcsapatai is - értesült az angol Financial Times. Miután az Európai Bizottság az Európai Unió versenyjogával ellentétesnek minősítette az UEFA-nak a BL-ből származó televíziós jogdíjbevételeit, a labdarúgó-szervezet várhatóan még a hónap végén módosítja a 2003-2004-es szezontól életbe lépő médiaszerződéseket. Az UEFA előírásai szerint jelenleg - a vb-közvetítésekhez hasonlóan - csak földi sugárzású csatorna adhatja Európa legnézettebb sporteseményeit. Az Európai Bizottság és a Media Content nyomására elképzelhető, hogy maguk a csapatok rendelkeznek majd a jogdíjak felett, és a jövőben interaktív televíziós csatornák is sugározhatnak BL-meccseket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.