Német agyelszívás Kelet-Európából

Úgy tűnik, leginkább Németországban van esélye a magasan képzett kelet-európaiaknak az uniós munkavállalásra. Azon német cégek közül, ahol domináns az Európai Unión kívüli külföldiek alkalmazása, minden második leginkább a keleti szomszédoktól "importál", míg Franciaországban, Hollandiában és Nagy-Britanniában átlagosan csak minden tizedik - ezekben az államokban a magasan képzett észak-amerikai és ázsiai vendégmunkások szerepe nagyobb. A külföldieket alkalmazó német vállalatok több mint egyharmada toboroz az EU-n kívülről, ami igen meglepő, hiszen általános hiedelem, hogy Németországban nehéz munkavállalási engedélyt szerezni, és a kérdőíveket az érintett cégek még a zöldkártyaprogram igazi beindulása előtt töltötték ki.

Nem minden szakma egyformán keresett azonban a német munkaerőpiacon sem. Az informatikus és mérnök vendégmunkásokhoz képest kissé a háttérbe szorulnak a közgazdász végzettségű külföldiek, míg orvosból - egyelőre - nem sok van, jogász pedig csak mutatóba akad.

A magasan kvalifikált külföldiek alkalmazását magyarázhatja, hogy speciális tudásuk - idegen nyelvek és piacok ismerete - kiegészíti a belföldi munkavállalók ismereteit, de előfordulhat, hogy a honi munkaerő-állomány szűkössége miatt a vendégmunkások riválisai a hazai diplomásoknak. Rainer Winkelmann, a zürichi egyetem tanára a felmérést elemezve mindkét hipotézis mellett talált érveket. A külföldiek toborzásának szubjektív okait kutató kérdésekre adott válaszok az első feltevést erősítették meg, hiszen a német munkaadók a vendégmunkások idegennyelv-ismeretét, a külföldi piacokon szerzett tapasztalataikat jelölték meg fő okokként, és általában nem értettek egyet azzal, hogy a belföldi jelölteknél jobbak, motiváltabbak lennének, vagy kisebb fizetést kérnének. Az objektív okok közül a külföldi üzleti tevékenység aránya látszott meghatározónak, ami szintén az első feltevés mellett szól.
Nem mond ennek ellent az sem, hogy minél nagyobb egy vállalat, annál nagyobb eséllyel foglalkoztat képzett külföldi munkaerőt. Az viszont, hogy különösen a diplomásokat egyébként is nagy arányban foglalkoztató cégek verbuválnak külföldről, arra utal: a magasan kvalifikált munkaerő iránt átlagon felüli keresletet támasztó cégek odahaza már nem találnak elegendő jelöltet.
A helyettesítési hipotézist erősíti az is, hogy informatikai területen relatíve sok külföldit alkalmaznak a német cégek, és az ő felvételükben aligha a külföldi piac ismerete vagy a nyelvtudás dominál. Míg a mérnöki és üzleti diploma is viszonylag jól "eladható" Németországban, addig külföldi jogászok - akik talán némi átképzést igényelnének bizonyos jogi területek országspecifikus megismeréséhez - kevesen vannak. Bár orvosból sincs sok, Szász-Anhalt vezetői - a tartomány orvosegyesületének tudtával - a közelmúltban határozták el, hogy Bulgáriából, Cseh- és Lengyelországból, valamint Magyarországról verbuválnak háziorvosokat a doktorhiány enyhítésére (VG, 2002. január 21.,).
A felmérés szerint a külföldi diplomásokat nem alkalmazó cégek 89 százaléka (!) toborozna a határokon túlról, ha egyszerűsödne a munkavállalás szabályozása. A szerző a globalizáció erősítésével a nemzetközi mobilitás erősödését valószínűsíti, ami több kihívást is állít a politikaformálók elé. A bel- és külföldi munkaerő rivalizálása csak a strukturális munkaerőhiány előrejelzésével és a képzési politika időben történő változtatásával orvosolható. A honi tudást kiegészítő szakismeretek igénye viszont a nemzetközi mobilitás előtt álló akadályok lebontása mellett szól.

A felmérés során 340 német, illetve 170-170 brit, francia és holland céget kérdeztek meg a külföldiek alkalmazásáról. A vállalatok 30 százaléka a feldolgozóiparban, ötöde-ötöde az információtechnológiai iparban, a pénzügyi szolgáltatások területén és a vegyiparban, tizede pedig a kutatás-fejlesztés területén tevékenykedett, a magasan képzett munkaerő aránya pedig átlagosan 29 százalék volt.