Moszkva harmadára csökkentené jelenlegi atomfegyver-arzenálját, és a New York Times szerint Washingtont is kötelező és viszszafordíthatatlan fegyverzetkorlátozási lépések megtételére kívánja rábírni. A haderő racionalizálására és a kiadások csökkentésére irányuló tárgyalások következő fordulója február 19-én kezdődik az orosz fővárosban. Az álláspontok jelenleg meglehetősen eltérők:
Szergej Ivanov védelmi miniszter azt szeretné, ha mindkét atomhatalom 1500-1500 darabra csökkentené robbanófejei számát, az amerikai fél ugyanakkor az MTI szerint 1700-2200 megmaradó fegyverben gondolkodik, ráadásul a hadrendből kivonandó eszközök egy részét sem megsemmisíteni, hanem mindössze tartalékba helyezni kívánja. A két ország emellett a vegyifegyver-készlet megsemmisítéséről is folytat költségcsökkentést célzó tárgyalásokat.
Oroszország ezzel egy időben technikailag és szerkezetében is teljesen megújítja haderejét az évtized végéig. A gazdaságossági megfontolások előtérbe kerülését jelzi, hogy törvényjavaslatok készültek a kötelező sorozásról, illetve az alternatív szolgálat megszervezéséről, emellett szóba került a hivatásos hadsereg felállításának terve. Az orosz programot Vlagyimir Putyin elnök az amerikai katonai költségvetés növelését célzó bejelentésekre válaszolva írta alá. A jelenlegi orosz arzenál ugyanis már távolról sem elég a szuperhatalmi státus fenntartásához: egy hároméves növekedési ciklus után a bruttó hazai termék még mindig csak 308 milliárd dollárnak felel meg, ami kevesebb mint az amerikai katonai költségvetés, amely ott a GDP-nek mindössze 3 százalékára rúg. Az orosz katonai költségvetés - nyugati becslések szerint - 50 milliárd, egyes moszkvai vélemények szerint azonban mindössze 10 milliárd dollár.
A lemaradásnak legalább katonai téren való kompenzálása jegyében 2007-ig korszerűsítik a meglévő, hagyományos haderőt, azt követően pedig gyökeresen új fegyverrendszereket helyeznek üzembe. Ennek részeként kifejlesztenek egy ötödik generációs vadászgépet, lehetőség szerint külföldi befektetők közreműködésével. A korszerűsítést nagyrészt a fegyverexport révén finanszírozzák. A legnagyobb vevő Kína és India, vásárlásaik nélkül az egész orosz hadiipar már régen tönkrement volna - véli a Handelsblatt. A két ország közreműködésével fogják kifejleszteni a cirkálórakéták legújabb nemzedékét. Görögország várhatóan hadihajókat kíván Moszkvától vásárolni.
Oroszországnak emellett választania kell, hogy fenntartja-e a jelenlegi sorozásos rendszert, vagy áttér a hivatásos hadseregre. Ez ügyben az orosz képviselők előtt jelenleg három törvénytervezet fekszik, amelyek mindegyike tartalmaz javaslatot alternatív szolgálatra - tudósít a Moscow Times.
VG-összeállítás
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.