Történelmi mélyponton az infláció

A tegnap megjelenő decemberi fogyasztói árindex lezárta a 2001-es esztendő inflációs adatsorát, és immár teljes képünk van a tavalyi árfolyamatokról. Decemberben az egy évre visszatekintő drágulás 6,8 százalékos volt, az éves átlagos árszínvonal-emelkedés pedig 9,2 százalékra rúgott. Melyik számra érdemes koncentrálni? Természetesen attól függ, hogy milyen kérdést teszünk fel. Amennyiben arra keressük a választ, hogy tavaly egy "átlagos" fogyasztó költségei mennyivel haladták meg a 2000. évi szintet, természetesen a 9,2 százalékos érték az irányadó. Azon közgazdászoknak, akik az inflációt "l'art pour l'art" vizsgálják, sokkal többet mond a decemberi 12 havi árindex, hiszen ez a mutató "frissebb", az egy év során bekövetkező árváltozást jelöli.

Ha átgondoljuk, hogy a két statisztikai adat mögött milyen tartalom rejlik, egyértelmű a megállapítás, hogy az év egészében csökkenő inflációról beszélhetünk. A trend a következőképpen alakult: az első öt hónapban a 12 havi árindex 10 százalék felett mozgott, a rekordot a májusi 10,8 százalékos érték jelentette. Júniustól azonban az infláció kitört abból a 9-11 százalékos sávból, amelyben az előző két és fél évben vergődött. (Bár az ezt megelőző hosszú időszak ma már egybefolyik, érdemes leszögezni, a dezinflációs folyamat megtorpanásához különböző eredetű külső és belső sokkhatások is hozzájárultak.)

A beragadt infláció volt a legfőbb oka annak, hogy a jegybank felhagyjon a csúszó leértékeléses árfolyamrendszerrel, kiszélesítse az árfolyamsávot, és a forint felértékelődésében bízva újabb lendületet adjon az áremelkedési ütem mérséklődésének. Emellett bevezették az utóbbi években a nemzetközi gyakorlatban is egyre népszerűbbé váló inflációs célkitűzéses monetáris politikát. Eszerint a jegybanki gazdaságpolitikát a kormánnyal egyeztetett inflációs cél vezérli. Amennyiben az előrejelzések nem támasztják alá a cél elérését, a jegybank beavatkozik - szól a szabály.

Mivel az említett változások a tavasz végén, nyár elején történtek, azt is gondolhatnánk, azok felelősek a dezinfláció újbóli beindulásáért. Ez azonban nem igaz. A változtatások időzítése azért volt tökéletes, mert a következő hónapok árindexcsökkenése már előre látható volt, így a rendszer iránti bizalom növekedhetett.

Melyek voltak hát a második félévi dezinfláció fő tényezői? Elsősorban az egy éve tartó élelmiszerár-emelkedés megtorpanása, még inkább a 2000 júniusában bekövetkezett "mini árrobbanás" okozta kedvező bázishatás. Ez tulajdonképpen önmagában megmagyarázza az inflációcsökkenésnek legalább a harmadát. A decemberre vonatkozó 7 százalékos jegybanki célkitűzés váratlan segítséget kapott az olajárak oldaláról. A recessziós félelmek folyamatos erősödése 20 dollár alá szorította a világpiaci árat, ami heteken belül megjelent a hazai benzinárakban. Sőt, az üzemanyag volt tulajdonképpen az egyetlen termék, amelyben a forint erősödése is látványosan megjelent. Az importtermékek - elsősorban a tartós fogyasztási cikkek - területén azonban egyelőre csupán kevés látszik az erősebb forintból: a stagnáló árakat egészen enyhe defláció váltotta fel. Kevesebb szó esik a szolgáltatások árának alakulásáról, hiszen ez az árucsoport az év során nem produkált látványos ütemváltoztatásokat. Pedig ez akár meglepetésként is felfogható, hiszen a minimálbér-emelés költségoldalról, a korábbi éveket jelentősen meghaladó reálbér-emelkedés pedig keresleti oldalról hatott az árakra.

A fenti folyamatok eredőjeként kialakult 6,8 százalékos decemberi árindex az utóbbi évek inflációtörténetének legpozitívabb híre. Nem csupán azért, mert a nagy és kiszámíthatatlan árszínvonal-emelkedés önmagában is káros a gazdaságnak, hanem mert a részadatok, illetve az inflációs célkitűzéses rendszer első fél évének sikere a dezinfláció folytatódását ígéri. Bár a jegybank igen nagy kockázatot vállalt azzal, hogy egy olyan időhorizonton vállalta a célkitűzés teljesülését, amelyre nincs hatással (a tapasztalatok szerint másfél évnél rövidebb távra nem érdemes célokat kitűzni, mert a kamat-, illetve árfolyam-politikai lépések hatásai nem érnek be), de kockáztatása maximálisan bejött, hiszen így az új monetáris politika jelentős bizalmi tőkét halmozhatott fel. Az idén az első hónapokban már tulajdonképpen "benne van" az árindex további jelentős csökkenése. A második fél évtől már bizonytalanabb a helyzet, hiszen a választások után bizonyára számos elhalasztott áremelést is végrehajt a kormányzat.

Ugyanakkor a választási ciklusok tapasztalatai azt sugallják, a költségvetés oldaláról kisebb keresleti hatással kell számolni. Amennyiben a szeszélyesen alakuló élelmiszerárak nem okoznak meglepetést, illetve az olajpiacon sem következik be ársokk, akár túl is teljesülhet a jegybank decemberi 4,5 százalékos célkitűzése. Ugyanezen tényezők meglepetésszerű alakulása azonban akár a dezinfláció második félévi megtorpanásához vezethet. Úgy tűnik, a mai világban az ilyen bizonytalanságokhoz hozzá kell szokni.

mérséklődése A 2001-es év második felének dezinflációja elsősorban az élelmiszerárak lendületének kifulladása, illetve az olajárak drasztikus esésének volt köszönhető, kisebb részben pedig a monetáris politika megváltozásának. Az új rendszer ennek ellenére jól vizsgázott, és a további árindexcsökkenés reményét csillantja fel. Madár István-->