BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Végrehajtás az agráradósoknál

Akár a lakóházat is elárverezhetik 1100, vétlennek tartott agrártermelő feje fölül, mivel nem tudják visszafizetni korábban felvett fejlesztési támogatásaikat. Bár a kétéves költségvetési törvény intézkedik a tartozások elengedéséről, a kormány máig nem alkotta meg az ehhez szükséges rendeletet.

Végrehajtási eljárások indulnak számos mezőgazdasági termelővel szemben, mert évek óta képtelenek törleszteni 1993-1995 között felvett, visszatérítendő beruházási támogatásaikat - értesült lapunk. Az FVM összesítései szerint 1100 gazdálkodó kerülhet nehéz helyzetbe. Az állammal szembeni adósságaikat az elmúlt években többször átütemezték, de így sem tudták rendezni tartozásaikat. Az ügyek számos esetben túl vannak a fizetési felszólításokon, bírósági eljárásokon is. A támogatásokat korábban a Magyar Államkincstár (MÁK) folyósította. Ma már a MÁK nem tud mit tenni, meg kell indítania a végrehajtási eljárásokat - tudtuk meg.

Információink szerint az érintett termelők zöme ugyanakkor a legelmaradottabb megyékben (főként Szabolcs-Szatmár-Beregben és Békésben), rossz termőhelyi adottságok között gazdálkodik, vagyis nincsenek forrásai a visszafizetéshez. Emiatt a végrehajtási eljárások az agrártárca szerint is lakó- vagy gazdasági épületeik elárverezéséhez, felszámolásához vezetnének. Ezért gazdaságilag indokolatlan, "politikai szempontból pedig nemkívánatos" következményekkel járhat, ha az állam a termelői kötelezettségeket behajtja - állítja az FVM.

A gazdálkodók a kincstártól csaknem 9,8 milliárd forint visszterhes fejlesztési támogatást vettek fel 1993-1995 között. A dotációs lehetőséget először az Antall-kormány állította vissza mezőgazdasági fejlesztési alap (mfa) néven a korábban megszűnt beruházási támogatások helyett. Később megalakult a mezőgazdasági erdészeti alap (mea) is. E két helyről a gazdák többek között gépvásárlásokhoz és ültetvénytelepítésekhez kaptak dotációkat. Az elmúlt évek törlesztései után 1100 termelőnek csaknem 1,8 milliárd forint tartozása maradt fenn.

Információink szerint az FVM ma is elismeri, hogy az érintett termelők önhibájukon kívül nem tudták visszafizetni adósságaikat. Ennek oka, hogy 1995-ben rendkívüli aszálykárt szenvedtek, és ezután is több évben károsította őket a szárazság, illetve az ár- és a belvíz. A tárca korábban éppen a természeti csapások miatt járult hozzá a tartozások többszöri átütemezéséhez. Csakhogy a tőkeszegénység ennek ellenére is meghiúsította, hogy a gazdák a támogatásokat törlesszék.

A parlament a problémát már a 2000-ben elfogadott, kétéves költségvetési törvénnyel igyekezett orvosolni. A jogszabály ugyanis rendelkezett az adósságok elengedéséről. Az intézkedést információink szerint előzőleg az FVM kezdeményezte a kormánynál. A költségvetési törvény ugyanakkor azt is előírta, hogy a tartozások alóli mentesítéshez kormányrendeletre van szükség. Ez azonban - eddig tisztázatlan okokból - máig nem jelent meg, pedig a jogszabály tervezete már tavaly nyáron elkészült, és átesett a szokásos közigazgatási egyeztetéseken is.

A MÁK még lát esélyt az ügy rendezésére, ha a kormányrendelet mégis megszületik - tudtuk meg. Szakértők azt sem tartják kizártnak, hogy az érintett gazdálkodók egy része 2001 januárja óta valamilyen módon törlesztette tartozásait a fenyegetettség miatt. Ez esetben azonban kár érte őket, hiszen a költségvetési törvény értelmében nem kellett volna fizetniük - vélik szakértők.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.