Az indiai állampolgárságú üzletember, Lakshmi Mittal 125 ezer fonttal támogatta a Munkáspárt tavalyi választási kampányát. Blair levelén kívül a brit nemzetközi fejlesztési minisztérium is eljárt azért, hogy az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank 70 millió fontos hitellel biztosítsa Mittal romániai vállalkozásának sikerét.
Mittal saját cége, az LNM nevében folytatott a kelet-romá-
niai Galatiban működő Sidex acélmű magánosításáról előrehaladott tárgyalásokat a román privatizációs illetékesekkel 300 millió font értékben, amikor váratlan vetélytársként jelentkezett a francia Usinor. Az ügyletet tavaly július 23-án kellett volna nyélbe ütni, de az aláírás halasztást szenvedett, mert Bukarestbe látogatott Lionel Jospin francia kormányfő, akiről úgy tudták, hogy az Usinor számára lobbizik.
A bukaresti brit nagykövetség ekkor azt javasolta, hogy Blair miniszterelnök személyesen is támogassa Mittal privatizációs tervét. A levelet a londoni külügyminisztérium szövegezte, Powell kabinetfőnök terjesztette Blair elé, aki állítólag 30 másodperc alatt aláírta; a kormányfő a BBC szerint utólag úgy nyilatkozott, fogalma sem volt arról, hogy Mittal adománnyal segítette a Munkáspárt 2001-es választási kampányát. A bukaresti privatizációs hatóságok végül július 25-én Mittal javára döntöttek. A Financial Times szerint a Sidex Románia legnagyobb iparvállalata, értékesítése az évtized privatizációjának számított a balkáni országban.
Az ellenzék szerint Mittal LNM-je a Holland Antillákon van bejegyezve, 100 ezernél több alkalmazottjából alig egy százalékot foglalkoztat Nagy-Britanniában; a cég komoly versenytársa a British Steelből átalakult Corusnak, amely viszont eddig még nem élvezett hasonló kormányzati támogatást.
VG-összeállítás
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.