BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Metró helyett útfelújítás

Budapesten tegnap megkezdődött a fővárosi önkormányzat idei legnagyobb útfelújítása, a dél-budai Bartók Béla út 13 milliárd forintba kerülő rekonstrukciója. A tervek szerint a munkák során a 4-es metró térszint alatti állomásait is kialakították volna, hogy az elkészült burkolatot később már ne kelljen felbontani, de az ehhez szükséges engedélyeket nem kapta meg a főváros. Az út kritikus állapota miatt a felújítást nem akarták tovább halogatni, így az aszfaltburkolat, a járda és a villamossínek átépítését végzik el, illetve elkészül két aluljáró. A teljes befejezés határideje 2003 nyara.

Az első munkák - a közművek cseréje - még nem zavarják lényegesen a forgalmat, ugyanakkor június és október között nem lehet majd autóval közlekedni a Bartók Béla úton, ugyanis csak a tömegközlekedést nem terelik el. A villamospálya átépítése június végétől augusztus végéig tart. Jövőre fejeződik be a járdák felújítása, az aluljárók megépítése és a Fehérvári út belső szakaszának rekonstrukciója.

Munkatársunktól

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.