BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hidegen hagyta a tőzsdét Le Pen

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Bejelentette lemondását és a politikai életből való visszavonulását Lionel Jospin francia kormányfő, miután nem került be az elnökválasztás második fordulójába. A Szocialista Párt vezetői az első helyen végzett Jacques Chirac államfő támogatására szólították föl híveiket. A második fordulóba meglepetésre bekerült szélsőjobboldali Jean-Marie Le Pen fölerősítette EU-ellenes retorikáját.

Míg a franciákat általában sokkolta az ultranacionalista Le Pen jó szereplése, addig a pénzpiacokat hidegen hagyta a Nemzeti Front elnökének bekerülése az elnökválasztás második fordulójába, mert szereplőik bizonyosra veszik Chirac május 5-i győzelmét. A közvélemény-kutatók, amelyek az első forduló előtt a negyedik helyre várták Le Pent és felváltva 21-23 százalékokat jósoltak Jospinnek, illetve Chiracnak, most abban biztosak, hogy az újraválasztásáért induló államfő megszerzi a szavazatok 80 százalékát. Elemzők a párizsi CAC-40 index 1,6 százalékos gyengülését sem Le Pen hatásának, hanem az Ericsson rossz eredményeinek tulajdonítják. Az európai kötvénypiacok tegnap nyitáskor eséssel reagáltak ugyan a Le Pen-hírre, de déltájban már magukhoz tértek. Mivel Franciaország szilárdan kötődik az euróhoz, elmúltak azok az idők, amikor a politikai bizonytalanság nyomban vészjelzéseket küld a pénzpiacoknak - jegyezte meg a Reuters.

Chirac 19,6 százalékot szerzett, Le Penre 17, Jospinre 16 százalék jutott. Elemzők Jospin eredménytelenségét azzal is magyarázzák, hogy túl sok tőle balra álló jelölt lépett a porondra.

A pártok már a júniusi parlamenti választásra készülnek. Chirac tegnap a gaule-lista pártból kiszakadt különféle formációk vezetőivel tanácskozott, a szocialisták pedig lázasan keresik Jospin utódát, mivel az ő visszavonulása két hét múlva véglegessé válik.

VG-ÖSSZEÁLLÍTÁS

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.