Külföldi projektekre váró cégek
Kormányközi tárgyalásokat kellene kezdeni a környező országokban kínálkozó olyan építőipari projektek feltárására, amelyek megvalósításában magyar vállalkozások is részt vehetnének - szögezte le a Világgazdaságnak Nagy János, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) ügyvezető igazgatója. Habár a környező országokkal már folytak tárgyalások, de igazából eddig nem történt semmi. Szerinte Oroszországban lennének üzleti lehetőségek, kellene is afelé nyitni, ráadásul korábban e relációból érkeztek is az ÉVOSZ-hoz kezdeményezések, ám azok elhaltak. A napokban találkozott a görög építőipari szövetség elnökével, akinek felajánlotta a magyar szakmai szövetség segítségét, ám ennek nem volt visszhangja.
Az ÉVOSZ tagvállalatai számára a németországi piac a legmegbízhatóbb. Tavaly az első kilenc hónapban a vállalkozási szerződéses cégek részére a német-magyar kormánymegállapodás 6789 fő foglalkoztatását tette lehetővé. A keretet a cégek mintegy 105 százalékban használták ki. 2001 októbere óta ez 7060 fős. A kontingenskihasználás 2001 utolsó három és 2002 első két hónapjának átlagában 99,1 százalékos volt. Ez év januártól a szövetségi munkaügyi hivatal részben új mértékű illetéket állapított meg a vállalkozási szerződések engedélyezési eljárásában.
Bányai Gyula


