Azt várjuk a kormánytól, hogy olyan feltételrendszert működtessen, hogy a lényegesen erősebb, nagyobb tőkeerővel, kapacitással rendelkező multinacionális cégek mellett eséllyel pályázhassunk a hazai piacon - válaszolta lapunk kérdésére Timár Gyula. A Vegyépszer vezérigazgatója hozzátette: így jöhet létre egy olyan mélyépítő kapacitás, amely Magyarországon és a keleti régió egészében megerősödötten versenyezhet a multikkal. A Vegyépszer neve az elmúlt időszakban sokat forgott közszájon - a vezérigazgató szerint pozitív és negatív megvilágításban egyaránt. Timár Gyula úgy látja: a társaságról alkotott ellentétes vélemények elhomályosították azt a tényt, hogy a cégnél végbement profilbővítés kapcsán kifejlődött egy olyan út- és hídépítési kapacitás, amely rendelkezik a magyar mérnöktársadalom legjobb szakemberei között nyilvántartott munkaerővel, megfelelő technikai-műszaki tőkével. Ez a vállalkozói képesség bebizonyította, hogy alkalmasak autópályát felújítani, építeni, hidakat és egyéb, útépítéshez tartozó létesítményeket kivitelezni.
Kétségtelen, az elmúlt évek során az út- és hídépítési munkákra benyújtott és a megrendelő által hosszú tárgyalások után elfogadott ajánlataik kedvező elbírálása lehetővé tette a mélyépítési piacon történő pozíciójuk erősödését. Bizonyítani is tudtuk a vállalt feladatok folyamatos teljesítését - állapította meg a vezérigazgató.
Vállalkozásbarát környezetet várok, amelyben a gazdaság minden szereplője a lehető legjobban tud gyarapodni, fejlődni - kezdte válaszát Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke erre Medgyessy Péter MSZP-kormányfőjelölt személyében garanciát lát, hiszen "gyakorlott makroközgazdászként több nehéz helyzetben bizonyított". A kamara vezetője egyebek között az uniós felkészítési folyamat felgyorsítását, illetve a kialkudható feltételeken belül a lehető legjobb körülmények elérését is várja. Fontosnak nevezte a tőkevonzó magyar gazdaságot, illetve az ehhez szükséges felkészült munkaerő kapcsán a szakképzés kérdését. Reményei szerint a kormány továbbra is partnerként kezeli a kamarát, s bevonja a döntések előkészítésébe. Örömmel tapasztalta a kamara által kezdeményezett programok - így például a Széchenyi-kártya, a nagyvállalati alap - továbbvitelének lehetőségét is. Parragh úgy látja, a kormány és a gazdaság kölcsönösen egymásra utalt. Akkor lehet jól kormányozni, ha jó a gazdaság, és fordítva - fogalmazott. Reményei szerint a közjogi feladatokban erősödik a kamarai közreműködés, és bizonyos feladatokat vissza is adnak a testületeknek. Rengeteg ígéret hangzott el a választást megelőzően - mondta -, s ezeket a kormány akkor tudja teljesíteni, ha a gazdaság is jól teljesít. Parragh László biztos abban, hogy az új kormánnyal is megtalálják az együttműködés lehetőségeit.
A rendszerváltás óta eltelt időkre visszatekintve láthatjuk, hogy minden demokratikus kormány sokat akart tenni a gazdaság dinamizálásáért - hangsúlyozta lapunk kérdésére Karsai Béla, a Karsai Rt. elnök-vezérigazgatója. Hozzátette: az elmúlt négy évben - különösen a Széchenyi-terv beindulását követően - sok rejtett forrást mozgósított a kormány. A vállalkozások jelentős része számára új lehetőségek nyíltak meg, s versenyelőnyhöz juthattak azok, akik beruházásukhoz a saját pénzük mellé pályázati támogatást szereztek. A világgazdaság folyamatos lassulása Magyarországot is érinti. A hazai és a külföldi tulajdonú vállalatok vezetői is a forgalom és a profit csökkenésére számítanak. Karsai Béla leszögezte: ahhoz, hogy a gazdaság itthon ismét növekedési fázisba lépjen, a jelenlegi támogatási rendszerek megőrzésére van szükség, és fontos megvizsgálni, hogy milyen tartalékokat képes még mozgósítani a kormány. A forint árfolyamsávjának kiszélesítése komoly tehertétel az exportra termelő vállalkozásoknak. Ha a recesszió és a széles sáv együttes hatása túl sok céget sodor a válság szélére, azt a kormány aligha nézheti tétlenül. Karsai Béla az egyetemek, fejlesztési intézetek és a vállalatok közötti együttműködés erősödését is nélkülözhetetlennek tartja ahhoz, hogy a termékek tudástartalma növekedjen. Ennek a folyamatnak az erősítésében a kormányzatra is hárulnak feladatok.
Nehéz megmondani, mire számíthat a turisztikai szakma egy kormányváltás után, hiszen ez az ágazat markánsan nem jelent meg a választási kampányban elhangzott gazdaságpolitikai elképzelésekben - vélekedik Kurucz János. A Vista utazási vállalkozás ügyvezető igazgatója kifejtette: az, hogy a turizmus nem jelent meg markánsabban a programokban, nem csak a kormányváltó erőkre, minden pártra igaz. Az 1994-98 közötti időszakból, mivel akkor más gazdasági környezet volt, szerinte nem lehet kiindulni. Az a kiutaztatói szakma számára mindenképpen pozitív volt az előző négy évben, hogy ekkor a kormány a középosztályt erősítette, ami közvetetten ugyan, de kedvező volt az irodák számára. Ugyancsak kedvező hatása volt és van a Széchenyi-terv turisztikai programjának, amelynek jövője kérdéses. Ugyanakkor itt némi ellentmondást lehet felfedezni, ugyanis e fejlesztések elsődlegesen a vidéknek szóltak, s ebből kimaradt Magyarország fő turisztikai tényezője, Budapest. Tagadhatatlan, hogy a főváros az egyetlen igazán versenyképes attrakciója Magyarországnak, amit fejleszteni kellene. Így a beutaztató cégek számára fontos kérdés, hogy az új kormány miként viszonyul Budapesthez. Turisztikai szempontból ezt azért is át kell gondolni, mert Prága, az egyik fő versenytárs az utóbbi években jelentős kormánytámogatást kapott, ami versenyelőnyt biztosít számára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.