BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Földbérlet: törölnék a forrásadót

Ősztől megszűnhet a földbérleti díjak 20 százalékos forrásadója, ha a tulajdonosok öt évnél hosszabb időre adják bérbe területeiket. A leghosszabb bérleti idő a mai tíz évről húszra nőhet. Az elővásárlási és -haszonbérleti sorrendben a földhasználók a rangsor végéről az első helyre kerülnének.

Törvényi rangra emelné a hivatalos földbirtok-politikai irányelveket a jelenlegi, kormányhatározati szintű szabályozásról az új kabinet - értesült lapunk. Az irányelvek a nemzeti földalapról szóló törvény mellékleteként jelennének meg. A szabályozási tervezet első helyen számol a családi gazdaságok megerősítésével. E termelők a versenyképes birtokméret kialakításához 300 hektárig támogatást kapnának. A kisebb méretű, legalább 100 hektáros birtokok fejlesztéséhez pedig külön dotáció járna.

Az új földügyi elképzelésekről - amelyek alapvetően a földtörvény és a nemzeti földalapról szóló jogszabály módosítását foglalják magukban - első olvasatban várhatóan ma tárgyal a kormány. A tervezett birtokpolitikai irányelvek célként jelölik meg a földtulajdoni és -bérleti rendszer befolyásolását, illetve a földpiac beindítását is. A koncepció csak a családi és a közepes gazdaságokat, illetve a pályakezdő agrárvállalkozókat nevesíti, vagyis nem beszél a szövetkezetek és a társas vállalkozások kiemelt földügyi preferálásáról. Az irányelvek tervezetében nincs szó a jogi személyek földvásárlásáról sem. Ugyanakkor az új kormány törölné azokat a rendelkezéseket, amelyekkel az Orbán-kabinet saját birtokpolitikai határozatában a nemrég privatizált 12 volt állami agrárgazdaságot kitüntetett szereppel ruházta fel.

Egy a földügyi törekvésekről készült MSZP-s munkaanyag szerint az új kormány az adótörvények őszi módosításakor eltörölné a földhaszonbérleti díjak 20 százalékos forrásadóját, ha a tulajdonosok öt évnél hosszabb időre adnák bérbe területeiket. A bérleti rendszer stabilizálása érdekében elképzelhető, hogy a földtörvény tervezett módosításával a mai tíz helyett húsz évben határozzák meg a termőföldek maximális bérleti idejét. Szocialista politikusok lapunknak hangsúlyozták, hogy az elképzelések nem véglegesek, azokat a kormány a jövő héttől társadalmi vitára kívánja bocsátani.

Alapvető változtatási célként mindenesetre felmerül, hogy a mostani bérlők (így a társas vállalkozások és a szövetkezetek) a rangsor végéről az első helyre kerüljenek az elő-haszonbérleti és

-elővásárlási sorrendben. Második helyen mindkét esetben a helyben lakó szomszéd, harmadikon pedig a helyben lakó állna. Az elővásárlásnál negyedik kedvezményezettként a nemzeti földalap is megjelenne. A koncepció nem nevesíti külön a családi gazdaságokat, hanem egy-egy kategórián belül (például a helyben lakó szomszédok vagy a helyben lakók között) biztosítana számukra előnyt más regisztrált termelőkkel vagy jogi személyekkel szemben.

Az új elővásárlási sorrend nem vonatkozna a közeli hozzátartozók közötti és a tulajdonosi közösségeken belüli adásvételekre - áll a tervezetben. A változtatásokkal az új koalíció részben enyhítene az Orbán-kabinet földtulajdonosi korlátozásain, a földbérletnél pedig ismét helyzetbe hozná a jelenlegi bérlőket. A túlzott birtokkoncentráció megakadályozása érdekében ugyanakkor elképzelhető, hogy maximálják azt a területet, amelyet egy-egy település határában közeli hozzátartozók megszerezhetnek. A maximális birtoknagyság egyes elképzelések szerint a közigazgatási határon belüli földek 25 százaléka (maximum 1000 hektár) lenne.

Hazafi László

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.