BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kitartó négyes ellenállás

Lényegében csak egy kérdéskör hátráltatja a közös EU-álláspont véglegesítését a csatlakozási tárgyalások agrárfejezetének kapcsán. Az új tagok mezőgazdasági termelőinek közvetlen támogatásánál változatlanul fennáll a 11:4 arányú véleménykülönbség az ezt pártoló, illetve ellenző országok között.

EU-s diplomáciai források szerint növekszik a valószínűsége annak, hogy ha a spanyol diplomácia még június végéig közös EU-álláspontot akar az asztalra tenni a mezőgazdasági fejezet kapcsán, akkor abból egyelőre - megegyezés híján - kénytelenek lesznek kihagyni a közvetlen kifizetésekre vonatkozó részeket.

Az elmúlt hetekben a tizenötök diplomatái többször is tárgyalták a kérdést, ám jól értesült források szerint a közvetlen kifizetések lehetőségét Nagy-Britannia, Hollandia, Svéd- és Németország továbbra is elveti, jóllehet a másik tizenegy tagállam már hajlana elfogadására. Sőt, Francia- és Spanyolország legutóbb már arra is késznek mutatkozott, hogy számszerűsített keretösszegeket is megjelöljenek erre a célra. Brüsszelben emlékeztetnek, hogy Berlin hallani sem akar konkrét összegek meghatározásáról a szeptemberi németországi választások előtt.

A jelek szerint a kérdést napirendre tűzi az EU-külügyminiszterek június 10-i tanácsülése is. Diplomáciai körökben úgy vélik, vagy ez utóbbi alkalmával sikerül valamilyen közös nevezőre jutni, vagy az egész kérdést átmenetileg le fogják venni a napirendről. Elvben a június végi sevillai EU-csúcs elé is lehetne vinni a problémát, ám úgy tudni, hogy Gerhard Schröder német kancellár egyelőre kerülni akarja az exponált csúcsszintű vitát a kérdésről. Ez esetben viszont az egyetlen megoldást az jelentheti, ha a júniusi EU-s agrárálláspont egyelőre még nélkülözi a közvetlen kifizetések kérdését, és megelégszik annak kilátásba helyezésével, hogy a probléma megoldására "a tárgyalások egy későbbi szakaszában" visszatérnek.

Brüsszelben egyébként azt sem tartják kizártnak, hogy a probléma egészen a decemberi koppenhágai EU-csúcsig "kitarthat", különösen annak fényében, hogy megközelítőleg csak addigra kristályosodhat ki bármilyen közös álláspont az agrárreformok várható irányáról is. Az említett négy ország többször értésre adta: az agrárreformok számukra elfogadható iránya - így éppen a közvetlen kifizetések 2007 utáni visszaszorításának lehetősége - "kedvező hátteret" teremthet a csatlakozási tárgyalások agrárfejezetének megfelelő kezeléséhez is.

Mindeközben az Európai Parlament agrárbizottsága egyelőre az Európai Bizottság eddigi javaslatait támogató határozatot fogadott el. A testület a parlament júniusi bővítési jelentéséhez szavazott meg külön "agrárjelentést", amelyik szerint a brüsszeli javaslat "reális", és a közvetlen kifizetések fokozatos bevezetése nyújthatja az "egyetlen ésszszerű és lehetséges opciót". A parlamenti bizottság határozati javaslata több más ponton is jelöltek mellé állt: így a kvóták kapcsán éppen Magyarország, Románia és Lengyelország esetében - tekintettel háború előtti mezőgazdasági exportjukra - igazoltnak látja a magas termelési potenciálra való hivatkozást. Egyúttal felszólítja a bizottságot és az EU-elnökséget, hogy kezdjen egyeztetést a tagjelölt országokkal a 2007 utáni agrárreformok várható és kívánatos irányáról.

Fóris György - Brüsszel

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.