Röviden
Elmaradt a bizottsági meghallgatás
Elmaradt az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. igazgatósága elnökjelöltjének és a társaság vezérigazgatójának meghallgatása tegnap az Országgyűlés költségvetési bizottsága ülésén, mivel ezen sem a kormánypárti képviselők, sem pedig az érintettek nem jelentek meg. Mészáros Tamás elnökjelölt és Kamarás Miklós vezérigazgató levélben értesítette a bizottság elnökét, hogy nem kíván az ülésen részt venni. Keller László (MSZP) jogszerűtlennek nevezte az ÁPV Rt. elnökjelöltjének és kinevezett vezetőjének bizottsági meghallgatására irányuló kezdeményezést. (VG)
Remény új csődtörvényre
A felszámolók jó esélyt látnak arra, hogy ebben a ciklusban végre megszülessék a piaci viszonyokkal összhangban álló hitelezővédelmi és fizetésképtelenségi törvény. A jogszabály szükségességét megerősítette Keller László, a költségvetési bizottság alelnöke a Felszámolók Országos Egyesületének (FOE) tegnapi közgyűlésén, illetve az azt követő szakmai fórumon. A FOE által régóta szorgalmazott törvény megalkotása szerepel a kormány programjában. Az egyesület célja, hogy köztestületi kamarává alakuljon, és így az érdekvédelem mellett egyéb feladatokat is ellásson. Ezek között szerepel a szakma etikai alapelveinek kidolgozása és érvényesítése. (VG)


