BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szlovák dohányadóterv

A szlovák kormány által elfogadott terv szerint a dohánytermékeknek az országban való megadóztatása 2008-ra érné el az EU-ban szokásos szintet - derül ki a SITA hírügynökség jelentéséből. Egy tavaly decemberi rendelkezéssel már elkezdett fogyasztásiadó-emelés nyomán jelenleg a 70 milliméternél rövidebb cigarettáért 0,70 koronát, egy ennél hoszszabbra 0,95-ot kell leróni. A későbbiekben két összetevőjű adót alkalmaznának: az egyik továbbra is a darabszámra lenne vetítve, a másik pedig az áru értékére; egy-egy márkának minden kiskereskedelmi egységben azonos összegbe kellene kerülnie, amit egy hamisíthatatlan címke lenne hivatott biztosítani.

Az idei költségvetés számára várhatóan 500 millió korona bevétel adódik dohánytermékekből, ami a jövő évben 600 millióra emelkedik, ugyanezen idő alatt az eladási ár adótartalma jövőre 38 százalékra fog növekedni. Az adótartalom 2004-ben 42 százalék lesz, attól kezdve pedig 2008-ig 57 százalékra emelkedik, és akkorra alakulnak ki az EU-ban szokásos árviszonyok. A kormány által most elfogadott adóemelési program kötelező erejű ütemezésként kerül be a csatlakozási tárgyalások okmányaiba.

vg-összefoglaló

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.