Törvénysértők a Happy End-szerződések
Törvénysértőnek találta a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) és a Happy End Kft. között kötött eseti szerződéseket most befejezett vizsgálatában a Legfőbb Ügyészség (LÜ), mivel a kancellária a megállapodások során jogellenesen mellőzte a közbeszerzési eljárások lefolytatását. Az ügyészség tájékoztatása szerint a magánjogi szerződésekkel összefüggő törvénysértések ügyészi eszközökkel nem orvosolhatók, ugyanakkor arra lehetőség van, hogy a MeH bíróság előtt támadja meg a szóban forgó megállapodásokat. Ezzel kapcsolatban a MeH illetékesei tegnap este úgy nyilatkoztak, hogy az ügyészség végzésének pontos tartalmát még nem ismerik, de megvizsgálják, hogy milyen lehetőségek vannak az "adófizetők pénzének visszaszerzésére". A szerződésekkel összefüggő visszásságokra és hiányosságokra az Állami Számvevőszék egy a MeH Országimázs Központjában elvégzett tavalyi ellenőrzése során világított rá. Ezt követően Keller László szocialista képviselő az LÜ-höz fordult.
Ezzel párhuzamosan szintén az országimázspénzek felhasználásával összefüggésben Juhász Ferenc szocialista politikus március végén büntetőfeljelentést tett a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál arra hivatkozva, hogy a MeH-hel szerződéses viszonyban állt Happy End Kft. és Ezüsthajó Kft. ellenőrizhetetlenül költi el az országimázsra fordított milliárdokat. (VG)


