BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Üres "spájz" az FVM-ben

Valószínűsíthető, hogy a csaknem 200 milliárd forintos idei agrártámogatási keret 90 százaléka már le van kötve - közölte tegnapi tájékoztatóján Németh Imre szocialista agrárminiszter. Kifogásolta, hogy az FVM leköszönő vezetése nem készített tételes, jogcímenkénti kimutatást az agrárbüdzséről a minisztérium keddi átadás-átvételére. Az azonban már eddig is kiderült, hogy "a baj nagyobb, mint gondoltuk, ezért a munkát a romok eltakarításával kell kezdeni" - fogalmazott Németh.

A miniszter szerint az idei agrártámogatások mennyisége reálértékben eleve 20 milliárd forinttal kevesebb a tavalyinál. Megítélése szerint már most bizonyos, hogy nincs elegendő forrás a családi agrárhitelek támogatására, az üzletrész-kifizetésekre és a tavaszi fagykárok kompenzálására. Mészáros Gyula közigazgatási államtitkárjelölt közölte: az előző kormány az agrárdotációk terén nem tartotta be az agrárfejlesztési törvényt, illetve különböző trükkökkel 24-25 milliárd forinttal feltornászta az idei keretet. Mivel a "spájz üres", belső átcsoportosításokra és pénzügyi manőverekre lesz szükség, hogy a mezőgazdaság jövedelmezősége már az idén érzékelhetően javulhasson - szögezte le.

Az új agrárvezetés ma átadja a területfejlesztési feladatokat a Miniszterelnöki Hivatalnak, és delegáltjait is visszahívja a területfejlesztési tanácsokból. Németh közölte: a most formálódó új földügyi koncepció már a holnapi kormányülés elé kerül. A jövő héten pedig az elképzeléseket - nemzeti konszenzusra törekedve - társadalmi vitára bocsátják. Mint beszámoltunk róla, megszüntetik a Magyar Nemzeti Földalap Kht.-t, és államtitkári vezetéssel önálló költségvetési szervként működtetik tovább az FVM mellett.

munkatársunktól

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.