BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vasúti reformot követel az Európai Unió

Az európai vasúti verseny fokozását sürgette Mario Monti, kilátásba helyezve a társaságok kétoldalú megállapodásainak versenyjogi felülvizsgálatát. Az Európai Bizottság versenykérdésekben illetékese az adott fuvarozási szegmensben tevékenykedő vállalatok brüsszeli tanácskozásán beszélt, ahol mintaként állította a résztvevők elé a brit és a svéd privatizációs gyakorlatot.

A vasút azért veszített teret a közúti közlekedés javára, mert az ágazat tevékenységéből hiányzik a kereskedelmi és a műszaki dinamizmus - hangoztatta Monti. A politikus általánosságban bírálta a vasúttársaságok közötti megállapodásokat, amelyek közül több már régen megérett egy alapos revízióra. Mint a Reuters emlékeztet, az ilyen megjegyzéseket rövid úton követni szokták a tényleges vizsgálatok. A brüsszeli biztos külön is bírálta az európai vasutak korábbi struktúrájának fenntartását, ami azt jelenti, hogy ugyanazon igazgatóság kezeli a sínhálózatot és a rajta közlekedtetett gördülőállományt, illetve a szolgáltatásokat. Monti felszólított az alap-infrastruktúra és a közvetlen szolgáltatásokhoz szükséges eszközállomány szétválasztására, mert ellenkező esetben elkerülhetetlen, hogy a hálózat üzemeltetője a saját maga által nyújtott szolgáltatásoknak kedvezzen.

A brüsszeli biztos annyiban méltatta a brit és a svéd privatizációs gyakorlatot, hogy az elvezetett az ellenőrzött versenyhez, a vasút piaci részesedésének növekedéséhez. A brit gyakorlat kapcsán azonban elemzők rámutatnak, hogy a korábbi British Rail a feldarabolása után egyik válságból a másikba tántorgott, szolgáltatásainak színvonalát pedig az ország Európa-ügyi minisztere az unióban található legroszszabbnak minősítette. A sínhálózatot működtető Railtrack tavaly október óta csődvédelem alatt működik, a súlyos balesetek sorozata pedig kiváltotta a lakosság nosztalgiáját a régi állami vasút iránt.

vg-összefoglaló

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.