Az IMF még kivár Argentína esetében
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint eredményesek voltak a Roberto Lavagna argentin pénzügyminiszterrel folytatott washingtoni tárgyalások, de a hitelezés újbóli megindítása előtt még számos akadályt kell elhárítani. Horst Köhler, az IMF vezérigazgatója elmondta, hogy Lavagna ígéretet tett a központi és a regionális kormányzatok közötti, a kiadások visszafogását célzó egyezmény - régóta húzódó - megkötésére. Köhler szerint "ennek következtében Argentína és az IMF aktív tárgyalási kapcsolatba léphet egymással, négy területre összpontosítva" - idéz a Reuters.
A még megoldásra váró kérdések között a valutaalap igazgatója a költségvetési keret véglegesítését, a bankszektor problémáinak a megoldását, a hiperinflációt megakadályozó monetáris politika kidolgozását, valamint a jegybanki függetlenség megerősítését említette. Köhler hozzátette, hogy az IMF együtt dolgozik majd az argentin kormánnyal azoknak a tapasztalt szakértőknek a felkutatásában, akik segíthetnek egy hiteles monetáris politika megtervezésében. Lavagna azonban hét végi rádiónyilatkozatában elvetette a jelenlegi monetáris és árfolyam-politika megváltoztatásának a lehetőségét.
A miniszter elmondta, hogy a valutaalap elvi beleegyezését adta annak a több mint 900 millió dolláros törlesztőrészletnek a továbbgörgetéséhez, amelynek kifizetése július közepén válna esedékessé. A hónap során Argentínának az Inter-amerikai Fejlesztési Bank felé is teljesítenie kellene egy több mint 700 millió dolláros hiteltörlesztést, amely esetében Buenos Aires szintén halasztást kért.
VG-összefoglaló


