BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A nemzeti büdzsék diadala

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Költségvetési ügyekben a tényleges hatalom az Európai Unió pénzügyminisztereinél van, nem az Európai Bizottságnál - ismerte el hallgatólagosan a Reuters szerint Gerassimos Thomas, a bizottság illetékes szóvivője, mi-

után a testület rosszallása kifejezése mellett kénytelen volt "lenyelni", hogy a múlt pénteken Olaszország, tegnap pedig Franciaország hozott olyan, a 2003. évi költségvetési előirányzatokat érintő döntést, amely nem felel meg a bizottság által 1997-ben előírt stabilitási paktumnak.

Az euró bevezetését annak idején előkészítő paktum szerint a büdzsé hiánya nem haladhatja meg a GDP 3 százalékát, s 2003-ra el kell érni a kiegyensúlyozott költségvetést. Legutolsó engedményként a bizottság a múlt héten megengedhetőnek mondta, hogy a kiegyensúlyozottság 0,5 százalékos hiányt tartalmazzon, de "ez a legeslegfelső határ". Tette ezt azután, hogy az EU sevillai csúcsértekezletének részvevői júniusban elvetették a 2003-as kiegyensúlyozottsági céldátumot, s a jövő évben "az egyensúlyhoz közeli" állapot elérését nevezték szükségszerűnek azzal, hogy ekkor a hiány elérheti a GDP 0,5 százalékát.

A múlt pénteken nyilvánosságra hozott négyéves olasz gazdasági terv értelmében Róma jövőre meg sem kísérli a költségvetés kiegyensúlyozását; a kísérletet 2005-re halasztja. A 2003-as deficitcél a GDP 0,8, 2004-ben 0,5 százaléka. Az EU-bizottság nyomban elfogadhatatlannak nevezte az elképzelést, s külön is megrótta Olaszországot azért, mert a 2001-es költségvetés teljesítésének felülvizsgálata során kiderült, hogy annak hiánya az előre jelzett 1,6 helyett a GDP 2,2 százaléka volt. Egyidejűleg az olasz kormány az adóterhek jelenlegi, a GDP 42,3 százalékos arányát 2006-ig 39,8 százalékra akarja csökkenteni. Elemzők szerint az alacsony növekedési előrejelzések mellett ennek szinte semmi esélye sincsen.

A francia költségvetési kiadások növekedése ez évhez képest jövőre csak 0,2 százalékkal haladhatja meg az infláció mértékét - áll Jean-Pierre Raffarinnek a miniszterekhez tegnap eljuttatott levelében. A költségvetés idei hiánya a legutóbbi számvevőszéki jelentés szerint a GDP 2,3-2,6 százaléka lesz, szemben a bukott kormány 1,8-1,9 százalékos előrejelzésével. Jacques Chirac elnök a választási kampányban többször is azt mondta, hogy kormánya megteremti a GDP folyamatos 3 százalékos növekedésének feltételeit a következő öt évben - erre lenne szükség ahhoz, hogy eleget tehessen összes adócsökkentési és kiadásnövelő ígéretének. Gazdasági elemzők szerint valószínűtlen ez a tartós növekedési arány. Francis Mer pénzügyminiszter a sevillai csúcsot megelőző pénzügyminiszteri tanácskozáson már bejelentette, hogy kormánya jövőre nem tudja vállalni a költségvetés egyensúlyba hozását, erre legkorábban 2004-ben kerülhet sor. Társai akkor ehhez azzal járultak hozzá, hogy Párizs a kiadásnövelő intézkedéseknek minden esetben találja meg a költségvetési ellenszerét. Chiracnak azzal a felvetésével nem is foglalkoztak, hogy Párizs csak 2007-re vállalná a büdzsé kiegyensúlyozását.

VG-összefoglaló

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.