BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Áder a Fidesz frakcióvezetője

"Papírforma" szerint Áder Jánost, a Fidesz ügyvezető alelnökét választotta vezetőjévé a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja. A politikus volt az egyetlen jelölt a tisztségre, s a titkos szavazáson érvényesen voksoló frakciótagok közül csak egy fejezte ki "ellenérzéseit". Áder Jánosnak - illetve a Fidesznek - a továbbiakban finomítania kell a munkamegosztáson. Ennek oka, hogy ügyvezető alelnökként hozzá tartoznak a pártszervezéssel összefüggő feladatok, s az őszi kampány irányítása is az ő reszortja volt. Mindemellett Pokorni Zoltán lemondása következtében az elnöki teendők ellátása is az így "funkcióhalmozóvá" vált Áder Jánost illeti, legalábbis addig, amíg a Fidesz nem tart tisztújító kongresszust.

Ennek "menetrend szerint" jövő év áprilisában kellene megtörténnie, s bár vannak a pártban olyanok, akik - Orbán Viktor visszatérésében bízva - szeretnék előre hozni az eseményt, vezető politikusok ezt nem tartják reálisnak. A történtek után valószínűnek látszik, hogy az önkormányzati kampánnyal összefüggő gyakorlati munkából nagyobb részt vállal Kövér László választmányi elnök.

Áder János frakcióvezetői "szűzbeszédében" a korábbi munka folytatásáról beszélt. Kijelentette: a Fidesz képviselőcsoportja "megvédi a polgári értékeket, a demokratikus intézményrendszert, a polgári kormány vívmányait és az igaz szó becsületét". (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.