BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Béremelés előtt felmérés

Az egészségügyi dolgozók egy részének speciális helyzete miatt szükség van tartalék képzésére is, hogy a dolgozók szeptembertől megkapják az átlagosan 50 százalékos béremelést, mondta Csehák Judit. Az egészségügyi miniszter az ágazati érdekegyeztető tanács ülésén tartott tájékoztatón megerősítette: a béremelést csupán első lépésnek tartják a rossz anyagi helyzetben lévő egészségügyiek jövedelmének rendezésében. Az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke tart attól, hogy az önkormányzati tulajdonú gyógyintézmények és szociális otthonok dolgozóihoz nem jut el maradéktalanul a béremelés, annak forrását esetleg más célra használják. Ezt elkerülendő a közvélemény nyomását is igénybe veszik.

E héten juttatja el a biztosító a velük szerződésben lévő gyógyintézményekbe azt az útmutatót, amely szerint a menedzsmentnek augusztus 10-ig a létszám- és béradatokat le kell jelenteni. Ez alapján igényelhetik a béremelés forrását. Az év utolsó három hónapjában a béremelés fedezetét az OEP elkülönített keretből utalja át az intézményeknek. Az ágazatban mintegy 140 ezer közalkalmazottat és 30 ezer vállalkozót érint a keresetnövelés. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.