BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dicséret a takarékos bíróságoknak

Takarékosan, a célszerűséget szem előtt tartva, az indokolatlan pénzügyi döntések mellőzésével folynak a bíróságok jövő évi költségvetésének előkészületei. Ám a törvényi előírásokból fakadóan jelentős többletigények is megfogalmazódnak a tervekben, közölte Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke a testület legutóbbi üléséről szóló tájékoztatón. Utalt Kovács Árpádnál, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökénél tett látogatására. Kiemelte: az ÁSZ rendszeresen vizsgálta a bíróságok gazdálkodását, szakszerűnek, korrektnek találta azt. Sőt, az ÁSZ a bíróságok részére biztosított forrásokat nem tartja elégségesnek.

Lomnici a fejezet alakuló jövő évi költségvetésével kapcsolatban kifejtette: a jövőre létrehozandó három ítélőtábla személyi és tárgyi feltételeinek megteremtésére és a működésre az OIT mintegy 2,5 milliárd forintos többletigénnyel számol. A testület igyekezett a legcélszerűbben meghatározni a táblák létszámát: az új fórumokon összesen 301 fő, köztük 110 bíró dolgozik majd. Növeli a tervezett előirányzatot a bírák illetményalapjának emelése, amelyről - mint ismeretes - politikai döntés született. További költségnövelő tényező a szabálysértési és a büntetőeljárási törvény módosításából adódóan a bíróságokra háruló többletteher. Az elnök a változatlanul fontos és komoly pénzügyi támogatást igénylő tennivalók közé sorolta a bírák uniós jogi felkészítését és az informatika fejlesztését is. (MKK)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.