BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyelőre nem találtak adatot

A Történeti Hivatalban fellelhető iratok közt nem találhatók adatok Medgyessy Péter kormányfő titkosszolgálati munkájára vonatkozóan - a Világgazdaság információi szerint ezt tartalmazza a miniszterelnök múltját vizsgáló bizottság mai ülésén ismertetendő, a testület megkeresésére született válasz. A testület választ vár még a Belügyminisztériumtól és a nemzetbiztonsági szolgálatoktól is.

A Történeti Hivatal tegnap válaszolt a Balogh László MDF-es képviselő vezette Medgyessy-bizottság megkeresésére, és néhány napon belül, még a héten eleget tesz a Mécs Imre (SZDSZ) vezette testület kérésének is - nyilatkozott a Világgazdaságnak Markó György, a Történeti Hivatal vezetője. Mint mondta, "adatot szolgáltattak". Elzárkózott azonban attól a kérdéstől, találtak-e valamilyen, Medgyessy Péter titkosszolgálati múltjával kapcsolatos dokumentumot. Balogh László a válasz tényét lapunknak megerősítette, annak tartalmáról azonban csak a mai ülésen tájékoztatja a bizottság tagjait is. A Világgazdaság megbízható forrásból ugyanakkor úgy értesült: a válasz szerint a TH iratanyagában nem szerepelnek Medgyessy Péternek az egykori állambiztonsági szolgálatokkal való kapcsolatára vonatkozó anyagok.

Mint ismert, a kormányfő a III-as főcsoportfőnökség kémelhárító részlegénél, a III/II.-nél volt szigorúan titkos állományú tiszt. A TH által adott nemleges válasz így annak is köszönhető, hogy a hivatal iratanyagának több mint 90 százalékát a III/III-as főcsoportfőnökség - korántsem teljes - "hagyatéka" teszi ki. A Medgyessy Péter kinevezéséről szóló, több mint egy hónappal ezelőtt nyilvánosságra hozott dokumentum az elmúlt 12 évben a Belügyminisztérium, illetve a nemzetbiztonsági szolgálatok kezelésében lehetett: a parlamenti vizsgálóbizottság mindkét állami szervet megkereste hasonló kéréssel, ám eleddig ezektől nem érkezett hivatalos válasz. Mindkét esetben arra lehet számítani, hogy a TH-nál hosszabb időt vesz majd igénybe az adatszolgálatás, és ezzel számolhat az ugyancsak három megkeresést postázott Mécs Imre vezette testület is.

Az 1990 óta kormányzati tisztséget betöltött személyek titkosszolgálati múltját a teljes III-as főcsoportfőnökség vonatkozásában vizsgáló testület mintegy 180-190 személyről kért adatokat. A héten mindkét testület ülésezik, ám elsősorban a munkarenddel kapcsolatos kérdésekről tárgyalnak majd: a Mécs-bizottság szerdai ülését követően - részben az adatokra várva - augusztus 4-ig szünetet is tart munkájában. (DG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.