Egyetért az MNB és a kormány
A jegybank úgy értelmezi, hogy az árstabilitás elérését gyakorlatilag egy évvel kitolta a kormány - mondta Járai Zsigmond jegybankelnök László Csaba pénzügyminiszterrel folytatott tegnapi találkozóját követően. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) támogatja a kormány által elfogadott gazdaságpolitikai pályát, mivel az elősegíti a dezinfláció folytatását. E szerint a jövőre várható éves átlagos infláció 5 százalék közelében alakul, és decemberben az egy évre visszatekintő fogyasztói árnövekedés 4,5 százalék lesz. Járai kérdésre válaszolva elmondta, a jegybank szerint a 3,5 százalék alatti inflációs szint elérése felel meg az árstabilitásnak. Ezt az értéket a makropálya szerint 2004 decemberére érheti el a gazdaság.
Járai Zsigmond tudatosította: a jegybank számára fontos, hogy az MNB-nek és a kormánynak közös inflációs célja van. Ennek alapján is megállapítható, hogy fenn lehet tartani az inflációs célt követő rendszert, és a jövő év végi, illetve a következő év végi inflációs cél a mostani monetáris kondíciók mellett elérhető. A makropálya néhány részletének ismertetését követően László Csaba megerősítette, hogy az eurózónába való belépés jogilag lehetséges legkorábbi dátuma 2007 lehet.
A pénzügyminiszter beszámolt arról is, hogy néhány kérdésben megállapodott a jegybankkal. Az MNB kérésére a kormány veszi át az ország képviseletét néhány olyan nemzetközi szervezetben, amelyben korábban az MNB képviselője vett részt a munkában. Így a Világbanknál, az EBRD-nél, majdan pedig az EIB-nél. A jegybank elnöke kifejtette, ez a lépés is a jegybank nagyobb függetlensége irányába tett gesztusként értékelhető, azért, mert a kormány így kevésbé veszi igénybe a jegybankot, alapvetően nem jegybanki feladatok ellátására.
A sajtótájékoztatón megerősítették, hogy a Pénzügyminisztérium továbbra is számít az MNB szakértelmére a külső finanszírozásban.
A pénzügyminiszter elmondta, hogy megállapodott a jegybankkal az úgynevezett pozitív listás hitelreferencia-rendszer kidolgozásában. Ennek lényege, hogy a piaci szereplőkkel, valamint a PSZÁF-fal közösen olyan rendszer állítható fel, amely a hiteligénylőről "pozitív" információkat is szolgáltat, nevezetesen azt is tudni lehet majd, ha a hitel igénylője előéletét tekintve "jó adós".(OG)


