Ellazsálták a "roncsdirektívát"
Az Európai Bizottság jogi eljárást kezdeményezett valamenynyi uniós tagállam ellen, amiért azok a kijelölt határidőig nem hozták meg az autóroncsok kezeléséről szóló direktíva végrehajtását lehetővé tévő törvényeket. A direktíva értelmében 2007-től biztosítani kell, hogy az autósok ingyenesen megszabadulhassanak használhatatlanná vált járműveiktől; a költségek "jelentős részét" a gyártóknak kell majd állniuk. A gyártókat az új szabályok arra is kötelezik majd, hogy a roncs tömegének 2006-tól 80, 2015-től pedig 85 százalékát újrahasznosítsák. Egyes nehézfémek, mint az ólom, a higany és a kadmium használata már 2003-tól tilos - emlékeztet a Financial Times.
A direktíva a bizottság arra irányuló törekvésének a része, hogy csökkentse a hulladékok mennyiségét, és fizettessen az iparral az általa okozott szenynyezésért. Az autógyárak intenzív lobbizással próbálták megakadályozni a szabályozás elfogadását, amely a becslések szerint több millárd eurós költséget jelent majd számukra. A nemzeti kormányok a végrehajtási szabályok kidolgozásának eddigi kudarcát részben éppen a folytatódó lobbizással magyarázzák.
Nagy-Britanniában, Francia- és Németországban a kormányok várhatóan az autótulajdonosokra hárítják majd az újrahasznosítási követelmények kezdeti terheit. A környezetvédő csoportok és a helyi hatóságok félelmei szerint ezért jelentős mértékben emelkedik majd a magára hagyott roncsok száma.


