BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Elszámolta magát" Berlusconi

Az Európai Bizottság elvetette a költségvetési hiány csökkentésére irányuló olasz számviteli módszereket, és jelezte, hogy a jövőben sem tűri az ilyen eljárásokat. A döntés értelmében a tagállamok kormányai nem vehetnek fel kölcsönt későbbi ingatlaneladások és a lottóbevétel fedezetével a költségvetési hiány csökkentése céljából. Olaszország deficitje így 2001-ben valószínűleg a GDP 2,1-2,2 százaléka lesz, nem pedig a korábban becsült 1,6 százalék. Az idei olasz költségvetés 7,7 milliárd euró - több mint a GDP 0,6 százaléka - értékpapír eladását tartalmazta, amelyet állami ingatlanok eladása fedezett - jelentette a Reuters.

Elfogadhatatlan az a római terv is, hogy jövendő adóbevételeket számítsanak be jelenlegi hiányok eltüntetésére - mondta Yves Franchet, az Eurostat igazgatója. Elemzők szerint az olasz kormány számára ez mindent megváltoztat: a GDP mintegy 0,5 százalékát kell előteremtenie valahonnan, hogy eltüntethesse a hiányt. Az olasz pénzügyminisztérium máris panaszkodik, hogy az Eurostat visszamenőlegesen alkalmazza az értékpapírra cserélés új szabályát, és elhalasztja az ingatlaneladás nyereségét.

Brüsszel eközben azt várja, hogy Portugália az idén nyáron megerősítse: tavalyi hiánya több volt 3 százaléknál. Egyúttal aggódik, hogy a Franciaországban tervezett adócsökkentés veszélyeztetheti Párizsnak azt a vállalását, miszerint 2004-re kiegyenlíti költségvetési mérlegét.



vg-összefoglaló

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.