Erős a fogyasztói optimizmus
A második negyedévben a fogyasztói bizalmi index 3,3 százalékponttal emelkedett. A Közgáz marketing tanszéke felmérése szerint a háztartások a következő évre pénzügyi helyzetük javulásával számolnak. Ez minden bizonnyal összefügg az idei magas bérkiáramlással, illetve a tervezett kormányzati jövedelempolitikai intézkedésekkel is.
A fogyasztói várakozások indexe rekordértéket ért el, bár az ország ötéves gazdasági jövőjét illetően kissé romlott a kép: a mainál 3 százalékponttal többen várják a helyzet romlását öt év múlva. Ezt elsősorban a belpolitikai és gazdasági viszonyokkal indokolták. Ám a lakosság 60 százaléka úgy véli, a kormány megfelelő gazdaságpolitikát folytat majd.
Az előző negyedévi magas szinten maradt a vásárlási hajlandóság indexe, amit arra utal, a második negyedben sem csökkent a lakossági fogyasztás dinamikája. (VG)


