Erősödik a verseny a legtehetősebb vendégekért
A világgazdaság gyengülése és a szeptemberi amerikai terrortámadások nemcsak a világturizmus volumenében, hanem szerkezetében is jelentős változásokat kényszerítettek ki. A szűkülő piacon egyre növekvő verseny ugyan a legtöbb szereplő esetében szükségszerűen veszteséget jelentett, akadtak azonban olyanok is, akik éppen rugalmasságuknak és ellenálló képességüknek köszönhetően javítottak piaci szerepükön. Évről évre e piaci átrendeződéseket igyekszik az élbolyban kimutatni a Euromoney vizsgálata, amely az idén március és május folyamán olvasóit megkérdezve és a kapott 165 választ értékelve vette számba a legkedveltebb szállodákat, reptereket és légitársaságokat. A világ 71 nagyvárosát vizsgáló felmérésben tavalyhoz képest 14 szálló volt csak képes megőrizni első helyét.
Budapesten a listát az Inter-Continental vezeti, megelőzve a tavalyi győztes Kempinskit, valamint a Marriottot és a Hyattet, ezeket a Hilton követi. A legjobbnak tartott szállodaláncok közül a magazin olvasói számára a legnagyobb csalódást a Holiday Inn nyújtotta, amelyet a Hilton, majd a Sheraton és a Marriott követ. A lista alján, tehát a relatíve legkedvezőbb pozícióban az Ibis és a Ramada található.
A légitársaságok versenyében a British Airways számít abszolút győztesnek, a többiek kevesebb mint feleannyi támogató szavazatot kaptak. A brit cég bizonyult ugyanis a Londonba, New Yorkba, Tokióba utazók között kedvencnek, de a kérdőíven szereplő másik hat nagyvárosba utazáskor is a legjobb három között szerepelt a British Airways neve. Öszszesítésben a második helyet azonban így is határozottan a Lufthansa szerezte meg. A Euromoney itt is adott lehetőséget, hogy olvasói esetleges csalódottságukat kifejezésre juttathassák: a legkevésbé kedvelt légitársaságok listáját az American Airlines vezeti, mögötte az Alitalia, az Aeroflot és az United Airlines található. Az olvasók személyes véleményét kutató elemzés végül a repterekkel való megelégedettséget vette számba, ezek alapján a Heathrow a legkedveltebb, ezt a szingapúri Changi, majd pedig a koppenhágai és az amszterdami légikikötő követi.
Az elmúlt időszak fokozódó versenyéből az tudott tehát sikeresen kikerülni, aki a kedvező árak mellett "extra gondoskodást" is tudott nyújtani a vendégek megnyerése érdekében - fogalmaz a London legkedveltebb hotelének minősített Westbury képviselője. Ennek egyik lehetséges eszköze az exkluzivitás, illetve a specializáltság hangsúlyozása, amit az Estrel Hotel, Európa legnagyobb szabadidős és konferenciaszállója az egészséges életmódban igyekszik megtalálni. A berlini 1125 szobás létesítmény minden vendégének energiaitalokat, bioételeket, sportolási lehetőséget és szaunát kínál - az 50 millió eurós árbevétel mellett mutatkozó rekordnyereségét tekintve sikerrel.
A légitársaságok, amelyeket költségoldalról a szeptemberi terrortámadások után megnövekedett biztosítási díjak, árbevételi oldalról pedig a "körítést mellőző" olcsó légicégek szorongatnak, szintén különszolgáltatásokkal igyekeznek utasokat szerezni, illetve megtartani. Fő fegyvereik az olyan akciós csomagok, amelyek keretében szállodai szobafoglalás és autókölcsönzés együtt kedvezőbb árakon érhető el. A korábban kedveltsége kapcsán már említett British Airways pedig az Európán belüli utakra ingyen engedi föl a szülőkkel jegyet váltó gyerekeket.
Az idegenforgalom szereplői együtt várják tehát a kilábalást, amely a jelek szerint a vártnál hamarabb bekövetkezhet. A Turisztikai Világszervezet (WTO) adatai szerint az ágazat bizonyította életképességét, hiszen a visszaesés tavaly globálisan alig 0,6 százalék volt, amelyet az idei növekedési ütem könnyűszerrel korrigálhat, és évtizedes távlatban megvalósulhat a 4 százalékos bővülést jelentő trend. A javulásnál kulcsszerepet játszhatnak az amerikai utazók, a vezető európai szállodák legtöbbjénél a vendégek mintegy 40 százaléka észak-amerikai, az ő költéseik pedig - mégha a dollár gyengül is az euróval szemben - messze a legmeghatározóbb az ágazatban. Különösen sóvárog az amerikai turisták után az Egyesült Királyság, a száj- és körömfájásjárvány ugyanis eleve drámaian csökkentette a látogatók számát, a terrortámadás angolszász turizmusra gyakorolt átlag feletti hatása miatt pedig már gyakorlatilag sokan a redőnyt is kénytelenek voltak lehúzni.
Bár a világturizmus adatai szerint a bizalom egyértelműen javulást mutat, az idegenforgalom azonban a jelek szerint némiképp megváltozott szerkezetben éled újjá: New Yorkot, Párizst, Isztambult még jóval kevesebben látogatják, míg az ázsiai és kanadai hotelek a vendégek növekvő számáról adnak hírt. Kétségtelenül jót tett az utazási kedvnek a Dél-Korea és Japán rendezte futballvébé is.
Mráz Dániel


