BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fidesz-igen a száznapos "salátatörvényre"

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A Fidesz a tegnapi nyilatkozatok tükrében minden bizonnyal beváltja azt a lapunkban már ismertetett ígéretét (VG, 2002. július 5.), miszerint megszavazza a nagyrészt a kormány száznapos programjával összefüggő költségvetési törvénycsomagot. Mint azt az ellenzéki frakció ülése után Áder János, a képviselőcsoport frissiben megválasztott vezetője megerősítette, annak ellenére igent mondanak a kormány előterjesztésére, hogy a javaslat több elemének tartalmával nem értenek egyet. A tucatnyi jogszabályt módosító "salátatörvény" egészét a fideszes indoklások szerint azért szavazzák meg, mert egyes pontjai "javítják az emberek életszínvonalát, életkörülményeit". A Fidesz oly módon igyekszik jelezni kifogásait, hogy a vitatott elemek, például a termőföldre vagy a jegybankra vonatkozó szabályozás kapcsán önálló törvénymódosító javaslatokat nyújt majd be. Egyes információk szerint a frakció döntését komoly vita és belső szavazás előzte meg, amelyen végül az "igenlők" kerekedtek felül.

Örömmel vettük tudomásul, hogy a Fideszt meggyőzték a parlamenti vitában elhangzott érveink - kommentálta Lendvai Ildikó a bejelentést. Az előző kormány ellenkező előjelű döntéseire utalva az MSZP frakcióvezetője azt mondta: így az ellenzéki párt igent mond az újfajta családpolitikára, vagyis arra, hogy a családi pótlék végre emelkedik, s a csomag részeként elfogadja a nyugdíjasoknak szánt egyösszegű, 19 ezer forintos "kárpótlást", az ösztöndíjak emelését, a földtörvény módosítását.

A rendszerváltás óta nem volt példa arra, hogy ellenzéki párt éves költségvetésre, illetve pótköltségvetésre rábólintson. Igaz, a Fidesznek a választásokhoz kapcsolódó retorikájából is következett ez a döntés, hiszen folyamatosan "az emberek javát szolgáló" döntések támogatásának hiányát kérték számon az előző ciklus ellenzékén.

A mai plenáris üléssel véget ér a parlament nyári rendkívüli ülésszaka. Döntés születik még a nemzeti földalapról és földbirtok-politikai irányelvekről is. Folytatják a vitát a kitüntetési törvényről - amelynek célja a Nagy Imre-érdemrend létrehozásra -, ám erről csak a szeptember elején kezdődő őszi ülésszak idején szavazhatnak a képviselők.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.