BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismét folyósítható a mikrohitel

A mikrohitelplafon tavaly októberi emelését lehetővé tevő átcsoportosítás adminisztrációjának bonyolultsága okozta azt az átmeneti zavart, amelynek következtében leállt a mikrohitelek folyósítása. A hitelek kéthetes szünet után újra eljuthatnak az igénylőkhöz - tudta meg a Világgazdaság.

Kéthetes szünet után újraindulhat a mikrohitel folyósítása - közölték lapunk érdeklődésére a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítványnál (MVA). A leállást az okozta, hogy a mintegy 757 millió forintos keret kis- és középvállalkozói célelőirányzatból (kkc) történt átcsoportosítása, illetve ennek adminisztrációja a vártnál hosszabb ideig tartott.

Mint arról beszámoltunk, a mikrohitel folyósítását az MVA az idén már kétszer - előbb áprilisban, majd júniusban - szüneteltette. Ezúttal az átmeneti zavart a mikrohitelplafon tavaly októberi emelését lehetővé tevő átcsoportosítás adminisztrációjának bonyolultsága okozta. Leskó Tamás, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) osztályvezetője elmondta: a hitel hárommillió forintos felső határát a VPOP és a környezetvédelmi tárca korábbi PHARE-pénzmaradványának köszönhetően növelhették hatmillióra. Ennek feltételéül a mikrohitel 2,9 millió eurós többletforrásával azonos mértékű költségvetési hozzájárulást szabott az Európai Unió. Mivel az ennek megfelelő mintegy 757 millió forintot a tárca előre nem tervezhette, a kkc "házon belüli" átcsoportosítására volt szükség, ami hosszas procedúrát igényelt, azaz adminisztrációja a vártnál több időt vett igénybe.

A mikrohitel szüneteltetése gondot okoz a vállalkozóknak - vélik szakmai körökben, s tartanak az elesett haszon utáni perektől. Bujáki Gábor, a Pest Megyei Vállalkozásfejlesztési Központ ügyvezető igazgatója elmondta: az elmúlt két hónapban több ügyfelük nem jutott hozzá a megítélt kölcsönhöz, holott a mikrohitel-kézikönyv ezt a szerződést követő ötnapos határidőben szabja meg. Ezt eddig sem tartották be, de tíz nappal számolhattak, s a vállalkozások ehhez programozták kifizetéseiket.

A mikrohitel felső összeghatárát 2001. október közepén emelték hárommillió forintról hatmillióra. A konstrukció feltételeit ez év áprilisában módosították: a mikrohitel maximális futamideje háromról öt évre nőtt, s a kedvezményezettek köre kibővült a 100 és 200 millió forint közötti nettó éves árbevételt elérő vállalkozásokkal (azt megelőzően ezt százmillió forintban maximálták). Megszűntek a forgóeszközcélú finanszírozásra vonatkozó korlátozások is. A teljes hitel forgóeszközre fordítható (korábban ezt 50 százalékban korlátozták), és megszűnt a féléves futamidőkorlát is. A hitel kamata a mindenkori jegybanki alapkamat, egytizedes jegyig kerekítve. A Széchenyi-terv keretében 50 százalékos kamattámogatásra lehet pályázni. A mikrohitel forrását a PHARE, a GKM és a korábbi hitelek törlesztése adja.

Munkatársunktól

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.