A következő évi költségvetés még az infláció tervezett mértékénél is lassabban növekedhet - olvasható ki a kormány költségvetési irányelveiből. A dokumentum szerint 2003-ban 5 százalékos lesz a fogyasztói áremelkedés átlagos üteme, a tervezett újraelosztási ráta alapján az államháztartás növekedése ugyanakkor csak a GDP 3,2 százaléka lehet. Hogy mely ágazat lesz a nadrágszíj összébb húzásának kárvallottja, csak a 2003-as költségvetés beterjesztésekor, az idén ősszel derül ki. Annyi valószínű, hogy a jóléti kiadások mérséklése nem jöhet szóba - legalábbis ezt tartalmazza a pénzügyminiszter egyik, a kormányprogramra is hivatkozó előterjesztése.
A beruházási és felújítási jellegű kiadásoknak nem sok jót ígér a következő büdzsé. Nemigen bővülhet a vállalkozások támogatása sem.
Az, hogy a következő év a megszorítások éve lesz, az államháztartási hiány tervezett alakulásából is kitűnik. A makropálya szerint jövőre csak 4,5 százalékos lehet az államháztartás uniós normák szerint számolt hiánya, az idén a PM szerint is elképzelhető egy 6 százalékos mutató.
A választásokat követő évre a mindenkori kormány hagyományosan igyekszik összébb húzni a nadrágszíját. Ez volt 1999-ben is: akkor 2,9 százalékra mérsé-kelték az 1998-as 5,4 százalékos GDP-arányos hiányt. Akkor ez nem okozott komoly gondot, hiszen az 1999. évi 10 százalékos infláció mellett az állami költekezés is 10,3 százalékkal bővülhetett (akkor 1,1 százalékponttal mérséklődött az állami újraelosztott GDP szintje. A felvázolt makropálya alapján jövőre 3 százalékponttal kellene lejjebb szorítani a ma 46 százalékos újraelosztási szintet. Az elmúlt két évben ugyanis megállt az újraelosztási arány folyamatos csökkenése.
A költségvetés kiadásai egyébként az újraelosztási ráta csökkenése mellett is növelhetők az inflációt meghaladó mértékben. Erre a gazdasági növekedés teremt lehetőséget. A következő évben ugyanakkor a gazdasági növekedés 4-4,5 százalékos dinamikája a tervezett 5 százalékos infláció mellett nem képes ellensúlyozni az újraelosztási arány radikális, 3 százalékpontos mérséklését.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.