BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kész a cseh kormányprogram

Megegyezett a kormányprogramról a cseh szociáldemokrata párt és a Koalíció nevű jobbközép szövetség. A költségvetési hiány mértékével kapcsolatos alku fényében biztosnak látszik, hogy nem lesz korai cseh eurózóna-csatlakozás.

A kormányprogram egyeztetésének sikeres lezárásával megkezdődhetnek a miniszteri tárcák elosztásáról folytatandó tárgyalások - jelentette be Vladimír Spidla szociáldemokrata elnök, valószínű leendő kormányfő. A szociáldemokraták a 17-ből hat tárcát szándékoznak átengedni a Koalíciónak, amellyel együttesen mindössze egyfős parlamenti többségük lesz. Václav Havel államfő úgy nyilatkozott, hogy ha minden jól megy, akkor július 15-én kinevezheti az új kormányt - írja a Reuters.

A szociáldemokraták és a Koalíció közötti tárgyalások legnehezebb pontja a költségvetési hiány mértékének kérdése volt. A két tábor végül abban állapodott meg, hogy a deficit nagyságát 2006-ra a GDP 4,9-5,4 százalékára csökkentik. A terv ugyan némileg ambiciózusabb a szociáldemokraták eredeti elképzeléseinél, mégis azt jelenti, hogy az új kormány nem célozza majd meg az euró átvételének előfeltételét jelentő maastrichti deficitkritérium teljesítését. A cseh jegybank és független elemzők egyaránt az idén várhatóan a GDP hét százalékát megközelítő költségvetési hiányt tartják az egészségesen növekvő gazdaság középtávú stabilitását fenyegető legnagyobb veszélynek.

A megállapodás értelmében az adóteher nagysága a GDP 21,3 százalékán marad. Egyes fogyasztási adók megemelését a társasági adó mérséklése ellensúlyozza majd. Az egyezmény megkötését követően lemondott a Koalíció egyik tagja,

a Szabadság Unió elnöki tisztségéről Hana Marvanová - tudó-sít az MTI. "A programok közötti eltérések nagyok. A kormányprogramról folyó tárgya-lások során véleményünket nem voltak hajlandóak megfelelő módon figyelembe venni, ezért a megállapodással nem

tudok azonosulni, s távozom

a párt éléről" - nyilatkozta Marvanová.

VG-összeállítás

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.