BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kormánydöntések futószalagon

A kormány pénteki ülésén döntött: már augusztusban megtárgyalják az újabb száznapos program egyes elemeinek a szaktárcák által kidolgozott és egyeztetett előterjesztéseit. Olyan javaslatokat vár a kormányfő a szakminiszterektől, amelyek a teljesítménynövelés és esélyteremtés célját szolgálják. Ilyennek az elmaradott ré-

giók felzárkóztatását, a gyermekek támogatását, új típusú családtámogatási formák kialakítását említette. A kabinet egy sor más kérdésben is döntött.





>> Autópálya-építések



A kormány határozatot fogadott el, hogy az általa indított új autópálya-építéseknél kivétel nélkül minden esetben érvényesíti a közbeszerzési eljárás szabályait. Az autópálya-építésekben részt vevőknek nyilvánosságra kell hozni az állammal és az alvállalkozókkal kötött szerződéseket. Az NA Rt. még az idén előminősítéses nyílt közbeszerzési eljárást hirdet több autópálya- és autóútszakasz megépítésére, összesen mintegy 200 milliárd forint értékben. Az NA július 14-én a Közbeszerzések Tanácsa által közzétett minősített ajánlattevők listájáról kiválasztott négy magyarországi vállalattól kért további ajánlatokat a Vegyépszer Rt. által korábban elvállalt 64 kilométer hosszúságú négy pályaszakasz megépítésére. Feltétel volt, hogy a pályázók konzorciumként nyújtsák be pályázatukat útépítési gyakorlattal rendelkező magyarországi középvállalatokkal. A fővállalkozók kötelesek bejelenteni valamennyi alvállalkozójukat az NA Rt.-nek, és ezek jóváhagyásáról a társaság dönt. Ma kiderül, lehet-e a Vegyépszer korábbi ajánlatánál olcsóbban megépíteni a szakaszokat.





>> Plusz a rendőrségnek



A kormány 1,925 milliárd forintot biztosít a költségvetés tartalékából a rendőrség működési feltételeinek javítására és eszközbeszerzésre az év végéig. Az öszszegből 780 millió forintot biztosítanak a túlórák és a készenléti díjak kifizetésére, erre ugyanis már nem volt forrás. A rendőrség létszámhiányának megoldása érdekében plusz 500 hallgató beiskolázásához biztosítanak 500 millió forintot. Ezzel az évek óta tartó, mintegy 2400 fős rendőrhiányt hosszabb távon is lehet orvosolni.





>> Forma-1



A kormány a költségvetés általános tartaléka terhére 3 milliárd forinttal támogatja az augusztus 18-i Forma-1-es Magyar Nagydí-jat. Az összeg a futamot érintő, a 2002-2006-os időszakban esedékes nemzetközi jogdíj fedezetéül szolgál. Nyilvános árverésen értékesítik azt a nyolc, speciális, a bokszutcába is érvényes VIP-jegyet, amelyet a kormány kapott Bernie Ecclestone-tól, a Forma-1 első számú vezetőjétől. A befolyó pénzt drogmegelőző programokra fordítják.





>> NATO-minősítés



A kormány rendeletben szabályozza a magyar cégek minősítésének rendszerét, hogy e vállalatok is indulhassanak a NATO által kiírt pályázatokon. A feltételek a földművelésügyi, a gazdasági, a honvédelmi és a pénzügyi tárca, valamint a NATO beszállítói információs honlapján jelennek meg. Aki a feltételeknek megfelel, az év folyamán bármikor pályázhat a minősítésre.





>> Honvédségi büdzsé



A kormány több mint 11,5 milliárd forintot csoportosított át a büdzsében a honvédelmi tárcához, hogy meglegyen az idei honvédségi illetményfejlesztés fedezete. A minisztérium előző vezetése ugyanis nem számolt az illetményfejlesztés idei, egy ütemben történő végrehajtásával, így annak fedezetére forrás nem állt rendelkezésre.





>> MFB-portfóliótisztítás



A Defend Kft.-t, valamint a Konzumbank Rt.-ben meglévő állami tulajdonrészt pályázaton értékesítik, a Bábolna Rt. pedig visszakerül az ÁPV Rt.-hez. A gazdasági, valamint a pénzügyminiszter előterjesztése alapján megkezdődött a Magyar Fejlesztési Bank Rt. klasszikus fejlesztési bankká történő alakítása.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.