BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kormányfők vagyonügyei

Nem indul vagyonnyilatkozati eljárás Medgyessy Péter miniszterelnök ellen, mivel tisztázta vagyonnyilatkozatának vitatott pontjait - közölte Géczi József Alajos, az Országgyűlés mentelmi bizottságának szocialista elnöke. A politikus lapunknak elmondta: tegnap délután kapta kézhez Orbán Viktor volt kormányfő válaszát is, ennek tanulmányozására azonban még időre van szüksége, így holnapra alakítja ki álláspontját. Az exminiszterelnök MTI-hez eljuttatott közleményében ismertette a bizottság elnökének írott levelét. Eszerint saját maga és felesége 2002. január 31-i és 2002. június 14-i vagyonnyilatkozata között semmilyen ellentmondás nem áll fenn.

A közlemény szerint a volt miniszterelnök tájékoztatta a bizottság elnökét, hogy a szocialista képviselőkkel azonos tartalmú állításokat közlő sajtóorgánumokkal szemben indított sajtóperekben első fokon nyert. A volt miniszterelnök ellen szocialista képviselők kezdeményeztek vagyonnyilatkozati eljárást, mivel úgy vélték, Orbán Viktor vagyongyarapodása előző nyilatkozatai alapján nem magyarázható.

Medgyessy Péterrel szemben egy fideszes honatya kérte a vizsgálat megindítását amiatt, hogy a kormányfő nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában sem két nagy értékű budai ingatlanra vonatkozó haszonélvezeti jogát, sem családi cégeladásaiból származó milliós nagyságrendű jövedelmeit. Géczi József Alajos tájékoztatása szerint Medgyessy Péter válaszát hétfő reggel kapta meg.

A miniszterelnök azt írta, az ingatlanok haszonélvezeti jogának feltüntetését nem írja elő a törvény, a családi cégeladásokból származó jövedelmét pedig a megtakarítások, illetve a készpénz rovatban feltüntette. A testület elnöke úgy látja, nem szükséges összehívnia a mentelmi bizottságot az ügyben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.