BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lengyel acélvédővámok terve

Acélpiaci védővámok és kvóták bevezetésére készül a lengyel kormány, a tervről konzultációkat kezdeményezett a brüsszeli bizottságnál. A lépés részévé válna az általános növekedésösztönző programnak, amelynek eredményei hat hónappal az új kormány gazdasági stratégiájának meghirdetése után is alig látszanak.

A acélvédővámok és -kvóták tervéről a gazdasági miniszer számolt be, aki korábban július elsejére, később a hónap második felére jelezte az intézkedések hatályba léptét. Jacek Piechota most úgy fogalmazott, hogy az intézkedéseket heteken belül foganatosítani kell, és evégett konzultációkra készülnek az Európai Bizottsággal. A miniszter a PAP hírügynökség által idézett nyilatkozatában utalt egy előzetes uniós javaslatra, amely szerint a kvótákat az egyes gyártmányokra egyedileg, az utóbbi három év beviteli adatai alapján kellene megállapítani. Brüsszel állítólag külön-külön kvóták meghatározását ajánlotta az unióból és a kívülálló államokból érkező termékekre. Piechota fontosnak mondta, hogy először az EU-val tisztázzák a feltételeket, és csak utána rendeljék el a védőintézkedések bevezetését.

Az acéliparon kívüli ágazatok is hasonló nehézségekkel küszködnek, ennek látható jeleként marad az egy százalék alatti gazdasági növekedés, egyre hoszszabbak a munkanélkülisorok. Nehezíti a fellendülést az új pénzügyminiszter vállalatmentő terve, amelynek kiadásai hátráltatják a költségvetés szanálását és az gazdaság működésére nyomasztóan ható adóterhek csökkentését.

A kormány januárban meghirdetett stratégiájából eddig csak a munkaerő-piaci reformok kaptak némi elismerést, amelyekkel könnyebbé tették a leépítéseket. A magyar- és csehországit mintegy 20-30 százalékkal meghaladó bérköltségszínvonal csökkentéséért azonban még a kormány egyedül méltatott foglalkoztatási deregulációja is keveset tett, az új adótörvények pedig lényegében költségsemleges változásokat hoztak. Mint egy a Reuters által idézett vállalkozó fogalmazott, a munkaerő-piaci reformok az ő helyzetét tették könnyebbé, az adórendszer módosítása pedig a könyvelőjéét.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.