BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magabiztos a versenyszektor

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az elmúlt két-három évben olyan mértékű béremelést hajtottak végre a közszférában, hogy az átlagkereset az idén, az év első harmadában már több mint 10 ezer forinttal meghaladja a versenyszektorban regisztráltakét. A parlament tegnapi döntése nyomán ez a különbség még tovább fog nőni. Ennek ellenére a nagyobb cégeket tömörítő munkaadói szervezetek nem tartanak attól, hogy megindul az átáramlás a versenyszektorból a közszférába. Gondot elsősorban az ország elmaradottabb térségeiben okozhat a bérkülönbség.

Hosszú távon a piaci bérek emelkedését a munkaerő hatékonyságának növekedése határozza meg. A költségvetési szektorban viszont kormányzati döntéstől függ, miként változnak a keresetek. Az elmúlt két-három évben pedig olyan mértékű béremelést hajtott végre a kormány, hogy az átlagkereset az év első harmadában már több mint 10 ezer forinttal meghaladja a versenyszektorét. Ráadásul ez a növekedés rendkívül egyenetlen: szinte kizárólag a közigazgatási területen nőttek lendületesen a keresetek. Így a belső arányok erősen megváltoztak. Például az oktatásban és az egészségügyben relatíve alacsony keresetemelkedés volt. E torzuláson enyhít valamelyest a salátatörvény, amely szeptembertől átlagosan 50 százalékkal emeli a közalkalmazottak bérét.

A tegnapi döntések nyomán általában véve még nagyobbá is válhatnak a köz- és a versenyszféra közti különbségek. Ennek ellenére a nagyobb cégeket tömörítő munkaadói szervezetek s maguk a cégek sem tartanak attól, hogy emiatt megindul az átáramlás a versenyszektorból a közszférába. Arra viszont figyelmeztetnek: ennek a béremelésnek a fedezetét a gazdaságnak kell kitermelni.

A gazdasági élet szereplői azt remélik, a közszférában a jövőben a létszám csökkentése lesz a jellemző, így az elszívóhatás már csak emiatt sem várható. A közszféra létszáma az elmúlt években már feltöltődött, a jövőben csak minőségi cseréről lehet szó, szögezte le Csomor Gábor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ügyvezető igazgatója.

A mostani béremelés inkább kedvező, hiszen a hivatalokba ezután nem csak azok mennek dolgozni, akik már "máshova nem kellenek", véli Wimmer István, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) főtitkára.

A Joint Venture Szövetség ügyvezető igazgatója, Szili Márta szerint a versenyszektorban még mindig mintegy 20 százalékkal magasabbak a diplomásbérek, mint az emelés után a közszférában lesznek. Inkább egyes elmaradott régiókban lehet az gond, hogy a viszonylag alacsony bérért cégnél dolgozó szakember számára kedvezőbb a közszférában elhelyezkedni.

A szervezetek képviselői egyöntetűen úgy nyilatkoztak, az alacsony bér és a számlával fizetett további jövedelem a nagyobb cégeknél nem jellemző. Így ez nem befolyásolja az alkalmazottak választását a verseny- és a közszféra között.

Az üzleti szférának jót tesz a közalkalmazottakkal kibontakozó bérverseny - véli Bíró Péter, a magyarországi Siemens csoport stratégiai és kommunikációs igazgatója. Ma még nem tudni, milyen hatással lesz a friss diplomások körében, mivel esetükben a jelentkezések szezonja augusztus. Ám az bizonyos, a versenyszférában két-három éve dolgozó értelmiségieket, főleg, ha érdekes feladatuk van, már nehezebben lehet elcsábítani az úgymond nagyobb biztonságot ígérő közalkalmazotti állásokba.

A Tesco komoly karrierlehetőségeket kínál munkatársainak, a jövedelmek pedig az ágazaton belül is versenyképesek. Így nem számolnak elvándorlással a közszférában megvalósuló béremelések kapcsán - fogalmazott a Világgazdaságnak Danks Emese, a cég kommunikációs vezetője.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.