Nem elégedettek a búzatermelők
Legalább 15 milliárd forinttal kell rövid időn belül növelni az agrárpiaci támogatásokat, hogy a gabona-, a sertés-, a tej- és a borágazat értékesítési zavarait meg lehessen előzni - állítja a legnagyobb agrár-érdekképviselet. Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára a tegnapi gazdálkodói tájékoztatón úgy fogalmazott: ha az intézkedések nem történnek meg, a termelők mindenképpen csalódottak lesznek.
A 15 milliárdos összeg reális, ha konszolidált agrárpiaci helyzetet akarunk teremteni - reagált tájékoztatóján Németh Imre agrárminiszter. Hozzátette azonban, hogy az FVM piacrajutási kasszájában mindössze 1,5 milliárd forintnyi mozgósítható forrás maradt a második fél évre. Ezért a tárca vezetése azt tervezi, hogy időről időre a kormánytól kér majd pénzügyi segítséget.
Az FVM két párhuzamos intézkedést hirdet meg napokon belül a gabonaágazat stabilizálására - jelentette be Mészáros Gyula közigazgatási államtitkár. A rendelettervezetek tárcaközi egyeztetése a jövő hétre fejeződhet be. A minisztérium a termelők, a malmok, a takarmánykeverők és az állattartók számára százszázalékos közraktári kamat- és hetenként 15 forintos tonnánkénti tárolási támogatást nyújt legfeljebb féléves időtartamra. Az exportőrök pedig tonnánként 1500 forintos exportszubvenciót és 300 forintos vizsgálati költségtérítést vehetnek igénybe 400 ezer tonna búza kiszállításához.
A tárca másik beavatkozásként szeptember 15-től vezeti be az uniós mintára kidolgozott intervenciós felvásárlási rendszert. Mészáros tájékoztatása szerint az FVM tonnánként 23 ezer forintos garanciát vállal a közraktárba tett, úgynevezett malmi kettes minőségű búzára. A termelők a felvett hitelekhez százszázalékos kamat-, a közraktári tároláshoz heti 20 forintos tonnánkénti dotációt kaphatnak. A jövő év február 15-ig határozhatnak arról, visszavásárolják-e terményeiket. Ha nem így döntenek, a búza az állam tulajdonába kerül. A szabályozási előírások szerint a gazdáknak választaniuk kell az intervenciós lehetőség és az általános közraktározás között, vagyis terményüket csak az egyik rendszer előírásai szerint helyezhetik el.
Az FVM sem a közraktározási, sem az exporttámogatásoknál nem kívánja feltételül szabni, hogy a felvásárlók a dotációkért cserébe meghatározott árat fizessenek a búzatermelőknek - közölte a Világgazdaság kérdésére a miniszter. Guba Mihály, a gazdálkodói választmány elnöke ugyanakkor elmondta: a hiányos és késői intézkedésekkel csak a 20,5 ezer forint körüli, túlságosan alacsony mai árakat konzerválja a tárca. Az elnök szerint ráadásul az FVM az öszszes búzatermés csupán 40 százalékát helyezné védelem alá az intervenciós árral, mivel az úgynevezett malmi hármas minőséget nem vonná be a rendszerbe. Mindezt olyan helyzetben tenné, amikor a kalászos gabonák árbevétel-kiesése eléri a 25 milliárd forintot tavalyhoz képest - tette hozzá.
Hazafi László


